Pesti Srácok

Kilencven éve indult a hortobágyi művésztelep

Kilencven évvel ezelőtt, 1928-ban indult a hortobágyi művésztelep, ebből az alkalomból Vászonra örökítve a sík világa... címmel nyitnak meg kiállítást szombaton a debreceni Kölcsey Központban - jelentették be a szervezők szerdán, a leendő tárlat helyszínén tartott sajtótájékoztatón.

MTI

Bódor Edit, a Főnix rendezvényszervező igazgatója felidézte, hogy a 20. század elején a nagybányaiak, később a vásárhelyiek, mindenekelőtt Tornyai és Koszta nyomdokaiban három művész, Boromisza Tibor, Káplár Miklós és Maghy Zoltán 1928-ban Hortobágyi Kolónia néven alapította meg az első hortobágyi plein air csoportosulást. Mindhárman az alföldi festészet megkerülhetetlen alakjai. Hosszú szünet után az 1970-es években folytatódott a pusztában való festés Égerházi Imre festőművész vezetése alatt Hortobágyi Alkotótábor néven. Bár Maghy Zoltán személyében ott volt a folytonosság, 1981-ben a tábor ismét megújult, ekkor Sipos Zsófia, Madarász Gyula és Tar Zoltán is csatlakozott a "pusztázáshoz", a tábor pedig Hortobágyi Nemzetközi Művésztelep néven folytatódott - ismertette a részleteket H. Csongrádi Márta, aki 2012-től vezeti az immár Hortobágyi Káplár Miklós Nemzetközi Művésztelep néven működő tábort.

Gencsi Zoltán, Hortobágy alpolgármestere szerint a három alapító festő által működtetett kolónián keresztül ismerhették meg először külföldön a pusztát, az ott dolgozó művészek ugyanis "olyan különlegességnek vitték a hírét, amely tőlünk nyugatra nem létezik". A szombaton megnyíló, csaknem 100 műalkotást bemutató tárlat - festmények, grafikák, fotók, plasztikák - alkotói között Boromisza Tibor, Káplár Miklós és Maghy Zoltán munkái mellett az elmúlt évtizedek alatt a művésztelepen megfordult több száz alkotó közül a legjelentősebb hazai és külföldi művészeknek a Hortobágyot megörökítő alkotásai szerepelnek. Az idei hortobágyi művésztelepet július 9. és 18. között harminc hazai és külföldi művész részvételével rendezik meg a Hortobágyon - jelezte H. Csongrádi Márta, megjegyezve, hogy a tárlat kapcsolódik a debreceni Bartók Béla Nemzetközi Kórusverseny és Folklórfesztivál, valamint a Hortobágyi Lovasnapok programjaihoz.

PestiSracok facebook image

A képen Molnár Boglárka Apajegy című képe látható

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.