Pesti Srácok

Megtalálták a világegyetem anyagának eddig hiányzó részét

Egy nemzetközi kutatócsoport megtalálta az univerzum rejtőzködő hagyományos anyagának eddig hiányzó utolsó részét.

MTI

Hagyományos anyag, vagy barionok alkotják az összes létező objektumot a csillagoktól a fekete lyukak magjáig. Mostanáig azonban az asztrofizikusok csak kétharmadát tudták felderíteni annak az anyagnak, amely az elméleti kutatók szerint az ősrobbanás során létrejött.

PestiSracok facebook image

A nemzetközi kutatócsoport a hiányzó harmadra a galaxisok közötti űrben talált rá. Ez az elveszett anyag oxigéngáznyalábok formájában létezik nagyjából egymillió Celsius-fokon - mondta Michael Shull, a Coloradói Egyetem munkatársa, a Nature című tudományos folyóiratban megjelent tanulmány társszerzője. Az anyag megtalálása fontos lépés az asztrofizikusok számára - mondta Shull.

2012-ben Shull és kollégái úgy vélték, hogy a barion-anyag hiányzó 30 százaléka valószínűleg az űrben hálószerű mintázatban megtalálható intergalaktikus anyagban, a WHIM-ben található (Warm-Hot Intergalactic Medium, vagyis Meleg-Forró Galaxisközi Anyag).

A galaxisok közötti térségekben a hiányzó anyag kutatásához a szakértők egy sor műholdat irányítottak az 1ES 1553 jelű kvazár felé. A kvazárok hatalmas tömegű fekete lyukak a galaxisok közepén, amelyek kisugárzott energiamennyisége rendszertelenül fel-fellobban. "Ez gyakorlatilag egy nagyon fényes világítótorony odakint az űrben" - mondta Shull. A tudósok rengeteg információt gyűjthetnek abból, ahogyan egy kvazár kisugárzása áthalad az űrön.

Munkája nyomán a kutatócsoport magasan ionizált oxigéngáz jeleit találta a kvazár és a Tejútrendszer között, amely elég nagy sűrűségű ahhoz, hogy - az egész univerzumra vonatkoztatva - a hagyományos anyag hiányzó 30 százalékát alkossa. "Megtaláltuk a hiányzó barionokat" - mondta Shull.

A szakember úgy vélte, hogy a galaxisok és kvazárok évmilliárdok alatt engedték ki ezt a gázt az űrbe. Shull szerint a kutatóknak felfedezésüket oly módon kell bizonyítaniuk, hogy további fényes kvazárok felé irányítják a műholdakat - olvasható az Eurekalert tudományos hírportálon.

fotó: NASA

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.