Pesti Srácok

Ők a Kaszás Attila-díj idei jelöltjei

Varga Klárit, Farkas Ignácot és Nagy Csongor Zsoltot jelölték idén a Kaszás Attila-díjra. A három színművész közül a közönség választja ki azt, aki átveheti az elismerést szeptember 7-én a tatabányai Jászai Mari Színházban az országos színházi évadnyitón.

MTI

A szavazási eljárás utolsó fordulójába Varga Klári, a debreceni Csokonai Nemzeti Színház, Farkas Ignác, a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház és Nagy Csongor Zsolt, a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatának tagja jutott - közölte Fekete Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára a díj jelöltjeit bemutató csütörtöki budapesti sajtótájékoztatón.

PestiSracok facebook image

Mint mondta, az idén tizenegyedik alkalommal átadandó díj rangja egyre magasabb. Emlékeztetett arra, hogy az elismerés odaítélésének egyik kritériuma - a kiemelkedő művészeti teljesítményen túl - az adott társulatban vállalt közösségépítő szerep. Olyan ember kaphatja meg a díjat, aki példát mutat a többieknek - hangsúlyozta.

Tardy-Molnár Anna, a díjazást lebonyolító Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. (MANK) ügyvezető igazgatója elmondta: a jelöltekre csütörtöktől augusztus 24-én éjfélig lehet szavazni a www.kaszasattiladij.hu oldalon.

Pokorni Zoltán, a XII. kerület polgármestere, a díj társalapítója felidézte, hogy 2008-ban, Kaszás Attila halála után hozta létre az elismerést az önkormányzat és a Mozaik Művészegyesület, amely a mai napig felügyeli a jelölés folyamatát. Kiemelte, hogy a díj jelöltjeit a színészek választják ki maguk közül, ezért már a három jelölt között lenni is azt jelenti, hogy a szakma megbecsülését elnyerték a művészek.

A díjra a magyar nyelvű színházak saját társulatuk egy-egy olyan tagját javasolhatták, aki az évadban kiemelkedő művészi teljesítménye mellett jelentős közösségépítő szerepet is vállalt. Idén a szavazás első fordulójában 39 társulat tagjai választották ki jelöltjeiket, akik a második fordulóban önmaguk közül titkos szavazással választották ki a továbbjutó három színészt.

A díj a magyar nyelven játszó színművészek szakmai és emberi elismerésén túl Kaszás Attila színművész szellemi hagyatékának ápolását szolgálja. A fiatalon elhunyt színész mindig komoly szerepet vállalt azon társulatok közösséggé formálásában, ahol dolgozott.

A Raiffeisen Bank által biztosított nettó 500 ezer forint mellett a kulturális kormányzat az idén először bruttó 400 ezer forinttal járul hozzá a Kaszás Attila-díj finanszírozásához. A díjat a MANK gondozza a Magyar Művészeti Akadémia támogatásával.

Fotó: MTI