Pesti Srácok

Restaurátor hallgatók diplomamunkái a Nemzeti Múzeumban

Huszonegy restaurátor hallgató diplomamunkájából nyílik kiállítás Barokk - Római - Pop-art címmel a Magyar Nemzeti Múzeumban.

MTI

A pénteki sajtóbejáráson az évente megrendezett Megmentett műkincsek sorozat idei tárlatának kurátora, Zsámbéki Anna elmondta: a kiállítás olyan részletekbe nyújt betekintést, melyeket különben csak a műtárgyakat kézbe vevő restaurátor szakember láthatna. A restaurátor hallgatók által felújított tárgyak között két pár női barokk cipő, a 2017-ben feltárt római kori kocsisírból származó fémleletek, 19. századi ácsolt faláda, 18. századi kétoldalasan festett fatábla, valamint Kemény György 1970-71-ben pop-art stílusban készített falfestményének másolata is szerepel. Utóbbi egy belvárosi magánlakás cselédszobájában található, restaurálása jelenleg is zajlik a helyszínen Kemény György segítségével.

PestiSracok facebook image

Különleges feladat volt az 1960-as évekből származó "lottó figura" fényreklám restaurálása, amelyhez a hallgatóknak meg kellett ismerkedniük az ipari festékek világával is - emelte ki Zsámbéki Anna, aki szerint a tárlat érdekessége, hogy a tárgyak nem egy kiállítási koncepció eredményeként kerültek össze, hanem a restaurátor-képzés oktatási tematikája, és a végzős évfolyam érdeklődése nyomán.

A múzeum restaurátor képző központjában készült diplomamunkák között egy 18. századi fa házipatika szekrény, több lőfegyver, köztük egy 18. századi spanyol kovás balkáni puska, két, fatáblára festett görögkatolikus ikon, a magyar királyi darabont testőrség egy díszsisakja, valamint egy ajtószárnnyá alakított japán panel és egy ismeretlen németalföldi festő 1500 körül készített Áldó Krisztus mellképe is látható. A kiállítás anyagát a restaurálás folyamatát bemutató tablók, kisfilmek színesítik.

A Barokk - Római - Pop-art című tárlatot szeptember 23-ig lehet látogatni a Nemzeti Múzeum Pulszky-termében.

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.