Pesti Srácok

Ruhás adományokat vár a fővárosi Örkény Színház

Egy őszi bemutatójuk díszletéhez nagy mennyiségű használt ruhára van szükségük. Zsákokban várják az adományt.

A Secondhand című őszi bemutatójára vár feleslegessé vált felnőtt felsőruházatot (tehát cipőt, fehérneműt és gyerekruhát nem) az Örkény Színház. Facebookon azt írják, hogy az anyag, a méret és a szín nem számít. A ruhákat a portán lehet leadni június 22. és 24. között, és zsákban érdemes szállítani a textil. A színház portája reggel 10 óra és este 10 között nyitva áll az adományozók előtt.

Forrás: hvg.hu

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Bűnismétlésbe bukhat bele a Fortress-es álbróker – Ezúttal saját ügyvédjét és a Duna Plaza eladóit húzta le

Exkluzív 2023 október 19.
Újabb károsultak tettek feljelentést a hírhedt Fortress-es Sz. Zsolt ellen (korábbi nevén F.-Sz. Zsolt), aki 2012 és 2014 között a vád szerint tízmilliárd forinttal károsított meg több mint kétezer embert. Bár jogi játszmák által akár még 20 évig elhúzódhat évek óta tartó büntetőpere, most mégis visszakerülhet a rácsok mögé, annak ellenére, hogy már leülte előzetesben a törvény által meghatározott felső határt, a három évet. Azok a károsultak, akik a PestiSrácok.hu-nál jelentkeztek és büntetőfeljelentést is tettek a rendőrségen, egytől egyig új átvertek: mindegyiküket az idei évben rövidítette meg a férfi több millióval. Ezt pedig úgy hívják: bűnismétlés, ami a kényszerintézkedések elrendelésének egyik különös feltétele.