Pesti Srácok

Tíz képzőművész műterme nyit a Resident Art Budapesten

Tíz képzőművész műterme nyit a Resident Art Budapesten

A Resident Art Budapest kortárs művészeti galéria sétája nyáron műteremlátogatás-sorozattá alakul, így július 6. és augusztus 3. között péntek délutánonként tíz képzőművész műtermét látogathatják meg az érdeklődők.

MTI

Az alkotók saját műtermeikben, munkáik között fogadják a látogatókat, akiknek magukról, alkotói folyamataikról, inspirációikról, dilemmáikról és terveikről mesélnek majd. A sorozatban helyet kapott Szűcs Attila, akinek neve a Ludwig Múzeumban megrendezett kiállítása és a nemzetközi aukciós piacon való szereplése óta már nemcsak a szűkebb szakma számára csenghet ismerősen, de látogatást lehet majd tenni Rabóczky Judit Rita szobrászműhelyébe és Nagy Géza műtermébe is, az Artus művészházban. Gáspár György és üvegszobrai is várják a látogatókat, akik az alkotói folyamatba is bepillantást nyerhetnek a nyári sétán.

PestiSracok facebook image

Majoros Áron Zsolt legutóbbi nagyszabású művét a frissen felújított Ybl féle Vízház, vagy mai nevén, a Budai Kreatív Ház újonnan épül földalatti bejáratában láthatják a program résztvevői, de Esse Bánki Ákos sajátos munkái is bemutatkoznak a program folyamán.

Meg lehet ismerni a fiktív művészt, Borsos Lőrincet is, akit valójában Lőrinc Lilla és Borsos János művészpáros formált meg. Az alkotókkal lehet majd beszélgetni művészetük társadalomkritikus, önreflektív és politikai vetületeiről, valamint újabb műveikről és terveikről is. A program résztvevői Mátrai Erik fény-, és videóinstallációt is megismerhetik. A sétákat Schneller János művészettörténész vezeti.

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.