Pesti Srácok

A SOJA-koncert az A38 hajón lesz a Barba Negra Track helyett

Az újbudai A38 hajón lesz a SOJA-koncert július 11-én - közölték a szervezők. Az egyik legnépszerűbb amerikai reggae zenekar budapesti fellépése eredetileg a Barba Negra Trackben lett volna.

MTI

Mint írták, a már megvásárolt jegyek érvényesek az új helyszínre, és belépők továbbra is válthatók az A38-beli koncertre. A SOJA (Soldiers of Jah Army) több mint két évtizeddel ezelőtt, 1997-ben alakult középiskolai barátokból. A nyolctagú zenekart azóta kétszer jelölték Grammy-díjra, a közösségi médiában hétmillió követője van, YouTube-megtekintéseik száma átlépte a 300 milliót. A csapatnak eddig nyolc stúdiólemeze jelent meg, a legutóbbi, a Poetry In Motion tavaly októberben. A stúdiófelvételek idejére a tagok újra együtt laktak és zenéltek, így minden energiájukat bele tudták adni a folyamatba. Három hónapot töltöttek a Charlottesville közelében található Haunted Hollow Studióban, közben órákat ücsörögtek a verandán, beszélgetve a zenéről és az életről.

A SOJA energikus és szenvedélyes koncertjeiről ismert, egyet már a magyar közönség is láthatott, három évvel ezelőtt a Sziget fesztivál A38 színpadán. Az elmúlt évtizedben átlagosan évi százhúsz koncertet adtak, és olyan együttesekkel turnéztak, mint a Dave Matthews Band, a 311 vagy az Incubus, a legnagyobb fesztiválokon léptek fel, köztük a Bonnaroo-n, a Hangout Festivalon, a Wakarusán, a Cali Roots-on, a német Summerjamen, a lengyel Woodstockon és az argentin Personal Festivalon. Mostani budapesti koncertjükön az A38-on Sena, a Ghánában született népszerű énekesnő, az Irie Maffia frontasszonya lesz a SOJA vendége.

PestiSracok facebook image

Kép: Buffalo News

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.