Pesti Srácok

Albert Levente erdélyi képzőművész kiállítása nyílik Budapesten

Albert Levente erdélyi képzőművész alkotásait mutatja be az a kiállítás, amely Embrió címmel szerdán nyílik Budapesten, a Forrás Galériában a Nemzetstratégiai Kutatóintézet Kárpát-haza Galéria sorozatának keretében.

MTI

A július 20-ig látható tárlaton bemutatják sok más mellett a kiállítás címét is adó, idén készült, Embrió és Alvó című munkákat, valamint a 2015-ben született Fénytörők című alkotást. Az Embrió című kiállítás kvintesszenciája, hogy átvilágítható egy lény, még mielőtt megszületne. Ezzel a gondolattal kezdődött Albert Levente öt évvel ezelőtti, Magzat című sorozata körvonalazódni, amikor születendő fiáról készült ultrahangos vizsgálatok felvételeit nézegette. Hónapokon keresztül sűrűn hálózott fekete-fehér oválisokat illesztgetett egymás takarásába, majd újabb vizsgálati felvételek változtatták az oválisok helyeit. A korábbi sorozat darabjait idén újragondolva, a kék szín túltengésében, hol kiengedve, hol újabb burkok védelmébe helyezve a deformálódó oválisokat, megszületett egy dinamikusabb, vidámabb, grafika és festmény határán mozgó Embrió-sorozat. Az Oldódó formák című alkotások a művész képzőművészeti kísérletezéseit tömörítik, ezekben megtalálható a rozsdás formák és nikkelezett dróthalmazok "emléke".

PestiSracok facebook image

Albert Levente 1959-ben született Csíkkarcfalván, Hargita megyében. 1986-tól rendszeresen állítja ki Magyarországon és nemzetközi tárlatokon vegyes technikával készült grafikáit, installációit, festményeit. 1996-tól tagja a Romániai Képzőművészek Szövetségének, 2012-től a franciaországi Soleil de l'Est Nemzetközi Kulturális Egyesületnek. 2017-től kiállító művésze a Barabás Miklós Céhnek. Jelenleg a sepsiszentgyörgyi Háromszék című független napilap fotóriportereként dolgozik - írták a tájékoztatóban.

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.