Pesti Srácok

Augusztus 3-an helyezik örök nyugalomra Papp Tibort

A Fiumiei Úti Sírkert ravatalozójában augusztus 3-án búcsúztatják Papp Tibor író, költő, tipográfust - tudatta a Magyar Írószövetség és a Magyar Műhely szerkesztősége.

MTI

A József Attila-díjas alkotó, a magyar avantgárd meghatározó személyisége, a párizsi Magyar Műhely alapító szerkesztője életének 83. évében július 19-én hunyt el Budapesten. Papp Tibor 1936. április 2-án született Tokajban. A kommunista diktatúrában családját osztályellenségnek tartották, ezért érettségi után kiváló tanulmányai ellenére sem vették fel az egyetemre. Így az egri Lakatosárugyárban lemezlakatosi szakmunkás képesítést szerzett, Miskolcon, Csongrádon, Debrecenben és Budapesten dolgozott. Az 1956-os forradalom idején Budapesten egy MTI-fotósnak segédkezett, később az ávósok keresni kezdték, emiatt 1957-ben menekülnie kellett az országból.

PestiSracok facebook image

1957 és 1960 között Ford-ösztöndíjas volt, a Liége-i Műszaki Egyetemen diplomát szerzett, majd egyik alapítója lett a Dialogue című belga folyóiratnak. 1961-ben érkezett Párizsba, ahol szabadhallgató lett a Sorbonne-on, közben a Szabad Európa Rádió, valamint a Francia Rádió magyar adása külső munkatársa lett. Kitanulta a nyomdászmesterséget is. Az emigrációba kényszerült alkotó alapította meg 1962-ben pályatársaival közösen a magyar emigráció egyik legfontosabb irodalmi lapját, a Magyar Műhelyt. 1985-től a Polyphonix nemzetközi modern költői fesztivál alelnöke, tagja volt a Société de Bibliologie et de Schématisationnak, ahol a tipográfiai kutatócsoport vezetőjévé választották. 1992-ben a Francia Írószövetség vezetőségi tagja lett.

Harmincnál is több könyvet publikált, írt prózai műveket, önéletrajzi ihletettségű regényeket, verseket, vizuális költeményeket, esszéket, tanulmányokat. Ő alkotta meg az első magyar automatikus versgenerátort: a Disztichon Alfa (1994) mágneslemeze hatmilliárd verseskötet anyagát rejti. Irodalmi és közéleti munkásságát a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjével (1996) és József Attila-díjjal (2003) ismerték el.

Kép: Czimbal Gyula/MTI

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.