Pesti Srácok

Az erdélyi magyar irodalom nagyjait idéző kiállítás nyílt Tusványoson

Az erdélyi magyar irodalom és szellem nagyjait idéző szabadtéri kiállítás nyílt a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor (Tusványos) tusnádfürdői táborhelyét átszelő sétányon.

MTI

A Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. által szervezett kiállításnak a kerítésre rögzített pannóin Szilágyi Domokos, Kányádi Sándor, Székely János, Sütő András, Jékely Zoltán, Ignácz Rózsa, Dsida Jenő, Tamási Áron, Reményik Sándor, Áprily Lajos, Kós Károly, Benedek Elek, Kriza János, Brassai Sámuel, Jósika Miklós, Kőrösi Csoma Sándor, Mikes Kelemen, Apáczai Csere János és Dávid Ferenc arcképe látható, életrajzi adataik, valamint egy-egy tőlük vett idézet olvasható.

PestiSracok facebook image

Balogh László, a Közszolgálati Közalapítvány elnöke a megnyitón elmondta: a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. szándéka azt volt, hogy ne csak a médián keresztül sugározza, hanem az utcára is kivigye a kultúrát. Hozzátette: a Csillagösvényen - nyelvében él a nemzet című kiállítás képei először az idei Duna-napok alkalmával az erdélyi Torockón jelentek meg azon az utcán, amelyen a Duna-ház is áll. Hozzátette: bővíteni szeretnék a kiállítást a vajdasági, felvidéki, őrségi és kárpátaljai magyar szellem nagyjaival, és más országokba is el szeretnék vinni.

Csallóközi Zoltán miniszterelnökségi főtanácsadó azt emelte ki, hogy az erdélyi magyar irodalom, kultúra a magyar kultúra része, akárcsak a toszkán az olasz kultúráé vagy a bajor a németé. Erre a kultúrára azonban más népek is hatással voltak.

Fotó: MTI/Veres Nándor

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.