Pesti Srácok

Eladó Carlo Ponti olasz producer egykori római luxusvillája

Eladó 19 millió euróért (6,2 milliárd forintért) Carlo Ponti Oscar-díjas olasz producer 1950-es évekbeli római luxusvillája.

MTI

A via Appia Anticán fekvő villában a filmvilág számtalan híressége fordult meg egykor: olyan rendezők, mint Federico Fellini, Vittorio De Sica és Roberto Rossellini vagy hollywoodi filmsztárok, mint Anthony Quinn és Kirk Douglas. Alberto Sordi színész-rendező pedig ott forgatta az Egy taxis New Yorkban című filmje első jelenetét. A két épületből álló luxuslakhely mintegy 1300 négyzetméteres belső terében egyebek mellett két olyan szoba is, amelyben antik római mozaik borítja a padló. De tartozik a villához egy másfél hektáros park és egy fűtött medence is - írja a firenzei ügynökség, amely meghirdette a házat. A falakkal körülvett ingatlanban Ponti, a filmcsillag Sophia Loren férje, az Országúton Oscar-díjas producere a vendégeinek egy olyan szobát is gyakran megmutatott, amelynek fala és plafonja hatalmas mészkőtömbökből épült, a padlóját pedig óriási Medúza-fejet ábrázoló római kori mozaik díszítette. A hirdetés szerint ez a szoba ma is megvan.

A birtokon fekvő villa főépülete kétszintes, 680 négyzetméteres. A második szinten öt hálószoba, fürdőszobák, könyvtár és egy romantikus télikert található. A főépület mellett álló 600 négyzetméteres ház külön is megvásárolható. A főépület az 1800-as években épült egy olyan ősi bazaltbánya maradványaira, amelyből a híres római út, a via Appia Antica köveit termelték ki. A villát többször átépítették, a jelenlegi tulajdonos, aki az 1980-as években a Ponti családtól vásárolta meg, teljesen felújította. Carlo Ponti, akinek nevéhez olyan filmek fűződnek, mint a Doktor Zsivágó, a Zabriskie Point, a Nagyítás vagy a Házasság olasz módra, 2007-ben hunyt el, 94 évesen.

PestiSracok facebook image

Kép: Sophia Loren a Ponti-villában (Life)

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.