Pesti Srácok

Elhunyt Tomasz Stanko, Európa egyik legjobb jazztrombitása

Hetvenhat éves korában elhunyt vasárnap Tomasz Stanko lengyel jazztrombitás, zeneszerző, a lengyel és az európai jazz egyik meghatározó alakja - közölte a lengyel média.

Az 1942. július 11-én a kelet-lengyelországi Rzeszówban született Stanko a krakkói zeneakadémián végzett, a múlt század 60-as éveitől az egyik legeredetibb jazzmuzsikusnak tartották Európa-szerte. Az 1962-ben alapította az egyik legelső európai free jazz együttesként számon tartott Jazz Darings nevű zenekarát. 1963-ban a lengyel jazz legendás alakja, Krzysztof Komeda (1931-1969) hívta meg, hogy csatlakozzon a kvintettjéhez, az együttműködés négy éven keresztül tartott.

1967-ben alapította a Tomasz Stanko kvartettet, egy év elmúltával kvintetté átalakított együttes a lengyel jazztörténet kiemelkedő jelenségévé lett. A művész számos külföldi zenésszel együtt szerepelt, turnéi során többek között Cecil Taylor legendás amerikai freejazz-zongoristával, Enrico Rava olasz trombitással, Peter Warren amerikai bőgőssel, Don Cherry amerikai trombitással lépett fel. Magyarországon 2007-ben a Debreceni Jazznapokon, 2008-ban a budapesti Művészetek Palotájában koncertezett. Mintegy 40 szerzői lemezt adott ki, sok filmhez és színházi előadáshoz is komponált zenét. Több hazai és nemzetközi díjjal tüntették ki, köztük 2003-ban - első lengyel zenészként - az Európai Jazz Díjjal.

PestiSracok facebook image

https://youtu.be/94dkiKOa6kk

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.