Pesti Srácok

Frenk-koncert a Kobuciban: már öt lemez dalaiból lehet válogatni

Már öt lemeze anyagából válogathat Frenk, az egyéni hangú, tehetséges énekes-dalszerző. Július 12-én csütörtökön a Kobuci Kertben kicsit visszatekint zenekarával, de már új anyagán töri a fejét.

MTI

"Mindig a legutóbbi lemezemet tartom a legjobbnak, így most a nemrég megjelent Magyar pszichóra vagyok a legbüszkébb. Az anyag szinte teljesen beépült a koncertrepertoáromba, a nyolc számból hetet szoktam játszani a fellépéseken és működik a dolog: a közönség és a zenekarom is szereti" - mondta Frenk, alias Torma Gábor.

PestiSracok facebook image

A 40 éves, Dunaújvárosból indult Frenk a hiperkarma dobosaként lett ismert a 2000-es évek első felében (az alternatív csapatból 2016-ban szállt ki végleg), több mint tíz éve a Budapest Bárban az állandó énekesek egyike, első saját anyagát pedig 2006-ban jelentette meg Szívzörejek címmel. "Kicsit az én hibám is, hogy szólóelőadóként kevésbé mentem át a köztudatba, mert egy idő után szélnek eresztettem a zenekaromat és két éven át egyedül játszottam kis klubokban. Jó tapasztalat volt, sok mindent megtanultam, de a nagyközönség számára eltűntem. A rádiókban nem hangzottak el a dalaim, abban az időszakban ment el az addig markánsan alternatív hazai rockszíntér mainstreamebb, poposabb irányba, ami nem annyira kedvezett nekem, amikor visszacsöppentem a dolgokba" - fejtette ki Frenk.

A rock and roll alapú, időnként David Bowie-t, Iggy Popot idéző zenéhez a hétköznapok elfojtott problémáiról és élményeiről, a drogok hamis világáról, a mindennapi pszichóról éneklő frontember az évek során elkészítette a Nagyvárosi éjszakákat (2010), a Minden ellent (2012), a feldolgozásokat tartalmazó Songs for Jelenát (2015), valamint a legújabbat, a Magyar pszichót. "Első két anyagomon vastagon ott volt az éjszakai élet élménye, azóta ez már kevésbé az életem része, ugyanakkor most is érintek oda kapcsolódó témákat, de sokkal inkább közéletibb, amiről énekelek. Számomra az elegancia nagyon fontos, ezt nagyon hiányolom mai világunkból. A gátlástalanság, a mindenkin keresztül gázoló mentalitás harapózott el, vonatkozik ez a politikára, a viselkedésre vagy az öltözködésre, és ez nekem nagyon nem tetszik. A magam részéről a dalszövegeimben is törekszem az eleganciára" - mondta Frenk.

Utolsó három lemezén minden hangszeren ő játszott. "Talán kicsit exhibicionista dolog, de úgy érzem, a fejemben összeálló koncepciót, érzéseket saját magam tudom a leghitelesebben feljátszani. Persze az is benne van ebben a módszerben, hogy költséghatékony, nem próbaigényes, és sokkal gyorsabb így a munka" - szögezte le. A koncertszínpadokon azonban jó ideje ismét állandó társak veszik körül: a gitáros Vastag Gábor, a billentyűs Vízvárdi András, a basszusgitáros Giret Gábor és a dobos Bátor Bence. A tízéves Kobuci Kertben csütörtökön Frenk mellett egyetlen alkalomra újra ott lesz korábbi zenekara két énekesnője, Váczi Eszter és Kelemen Angelika - ők 2005 és 2010 között voltak állandó résztvevői a Frenk-koncerteknek.

Frenk elmondta, hogy új lemeze nyitódala, a Meztelen szemekkel videoklipje után több mint egy évvel hamarosan kész a második kisfilm, a címadó Magyar pszicho is, ismét Galler András Indián rendezésében. "Szerepelni fog benne egy zenekar, amelyben egy pap, egy transzvesztita, egy popsztár, egy gigoló játszik - mindegyiket én fogom alakítani".

A Kobuci Kert után július 27-én a Fezen Fesztiválon, augusztus 2-án az Ördögkatlanon fog fellépni. "Presser Gábor felkért, hogy doboljak és gitározzak októberi nagykoncertjén az Arénában, ami óriási megtiszteltetés számomra. Már tervezem az új lemezem is, amin a Nóra Csodaországban című szegedi bábelőadáshoz írt zenéim is rajta lesznek".

Fotó: Horváth Péter Gyula- 061.hu

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.