Pesti Srácok

Nemzetközi filmes seregszemle Pécsett

Nemzetközi filmes seregszemlét tartanak Pécsett szeptember 3. és 9. között az ugyanabban az időben megrendezendő második komlói Hét Domb Filmfesztivál társrendezvényeként - hangzott el az esemény csütörtöki sajtótájékoztatóján, a baranyai megyeszékhelyen.

MTI

A Seven Hills International Filmfestival (SHIFF) elnevezésű programsorozat elnöke, Tóth László a filmmustra céljáról azt mondta: Pécs, Komló és a Mecsek térségét kívánják minél ismertebbé tenni a nemzetközi közönség számára.

PestiSracok facebook image

A pécsi programok kiemelt vendége idén a Bahreini Királyság lesz - tette hozzá. Az arab ország két játékfilmmel és egy dokumentumfilmmel képviselteti magát a seregszemlén. A megmérettetésre több mint 100 országból csaknem 3100 filmprodukciót neveztek. Az előválogatást és előzsűrizést követően 30-50 versenyfilm kerül a döntőbe. A zsűri a produkciókat hét - a legjobb nagy-, illetve kisjátékfilm, dokumentumfilm, a legjobb rendező, színésznő és színész, valamint különdíj - kategóriában díjazza. A SHIFF filmszakmai igazgatója Ziad Abdullah író-filmkritikus, a Dubai Nemzetközi Filmfesztivál korábbi művészeti igazgatója lesz.

Mint Polics József (Fidesz-KDNP), Komló polgármestere elmondta, a tavalyi első, nagy sikerű Hét Domb Filmfesztivál kinőtte a mecseki város határait, így került át a seregszemle "nagy nemzetközi szekciója" Pécsre. A városvezető kiemelte: idén 200 filmet neveztek a fesztiválra, ami 40 alkotással több a tavalyinál. A 20 produkciót bemutató komlói nemzetközi szekcióban határon túli alkotások mellett egy svéd filmet is láthat a közönség.

Páva Zsolt (Fidesz-KDNP), a baranyai megyeszékhely polgármestere elmondta, hogy Pécsen az Uránia és az Apolló moziban, illetve a Pécs Plazában található Cinema Cityben, valamint úgynevezett "gerillamozikban" - köztük éttermekben, kocsmákban - is tartanak vetítéseket.

Az eseményen mások mellett bemutatkozott Vahid Alkhan bahreini zeneszerző is, akinek műveiből szeptember 5-én ad koncertet a pécsi Kodály Központban a Pannon Filharmonikusok zenekar. Vahid Alkhan a két ország zenei kapcsolatairól szólva elmondta, hogy bahreini és a magyar komolyzene hasonlóan viszonyul a népzenéhez és a népművészethez. Muzsikája a nyugati filharmonikus zenei stílust ötvözi országa zenéjének jellegzetességeivel - összegezte művészi hitvallását.

A SHIFF ideje alatt számos, a filmművészetet, filmszakmát bemutató és népszerűsítő közönségtalálkozót is rendeznek.

A SHIFF nyitógálájára a pécsi Voisingers acapella együttes filmzenei műsorral készül, a kiemelt programok között jótékonysági gálaest, filmvacsora, valamint a lebontott 25 emeletes pécsi magasházat megidéző emlékkoncert és utcabál is szerepel. A fesztiválgyőztes filmeket szeptember 9-én délutántól vetítik az Uránia Filmszínházban - közölték a szervezők.

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.