Semmelweis-emlékév: 200 éve született az anyák megmentője

Kétszáz éve, 1818. július 1-jén született Semmelweis Ignác, a magyar orvostudomány egyik legnagyobb alakja, a gyermekágyi láz kóroktanának megalapozója, aki felfedezte, hogy a vérmérgezés kórokozóit a szervezetbe jutásuk előtt el lehet pusztítani (aszepszis). A bicentenárium alkalmával a kormány 2018-at Semmelweis Ignác-emlékévvé nyilvánította. Születésnapján ünneplik a magyar egészségügy napját.

MTI

Egy németajkú budai család tabáni házában látta meg a napvilágot, az épület ma a Semmelweis Orvostörténeti Múzeumnak ad otthont. Fűszerboltos apja kívánságára 1837-ben a bécsi jogi karra iratkozott be, de egy év múlva már az orvosi kar hallgatója volt. A bécsi és a pesti egyetemet felváltva végezve 1844-ben doktorált, 1846-ban sebészdoktori és szülészmesteri oklevelet szerzett. Johann Klein professzor bécsi szülészeti klinikáján tanársegédként szinte naponta szembesült a gyermekágyi lázban meghalt fiatal anyák keserű sorsával, és felfigyelt arra, hogy az otthoni szülések során és a szegényeknek fenntartott klinikán sokkal kevesebb az áldozat, holott a szüléseket doktorok helyett szülésznők vezették le. Amikor egy kollégája boncolás közben megsértette kezét és a fertőzésbe belehalt, a boncolási jegyzőkönyvet olvasva tűnt fel neki, hogy az teljesen egybevág a gyermekágyi lázban meghalt anyák leleteivel.

Nem a vérmérgezés tényének felismerése volt az igazán nagy teljesítmény, hanem annak megértése, hogy a boncnok kezén ott van a fertőző anyag, csak seb kell hozzá, hogy a vérpályába jusson, márpedig seb minden szülő nő testén található. Semmelweis volt az első, aki észrevette, hogy a gyermekágyi láz nem önálló kór, hanem olyan fertőzés következménye, amelyet az orvos keze terjeszt. Ezért a hozzá beosztott orvosoknak előírta, hogy mielőtt a beteghez érnének, erős fertőtlenítő szerrel - klórmeszes vízzel - hosszú ideig mossanak kezet. Ezzel nagyon sok ellenséget szerzett, mert kollégáit mélységesen sértette a feltételezés, hogy ők okoznák a betegek halálát. A módszer azonban működött, a gyermekágyi láz előfordulása Semmelweis osztályán 18 százalékról alig két százalékra csökkent.

Semmelweis felfedezését nem publikálta, inkább levelekkel árasztotta el Európa szülészeit, akik közül sokan felháborodva utasították vissza a magyar orvos "zaklatását". Az értetlenség elkeserítette és haragra gerjesztette, de nem a becsvágy fűtötte, dühe a fiatal nők sokaságának megelőzhető és értelmetlen halála miatt támadt fel. Az 1848-as forradalmak után a bécsi orvosok a nemzeti érzésre apellálva megszabadultak a "kényelmetlen" magyartól, akinek barátai kiharcoltak ugyan egy magántanári állást, de a szülészetre többé nem tehette be a lábát.

A csalódott, a támadásokba és áskálódásokba beleunt Semmelweis 1850 végén Pestre költözött, ahol 1851-ben a Rókus kórház főorvosának nevezték ki, a vezetése alatt álló intézményben a gyermekágyi láznak szinte nyoma sem maradt. 1855-ben a szülészet és nőgyógyászat professzora lett a Pesti Tudományegyetemen, hazánkban ő végzett először petefészek műtétet, és az elsők között császármetszést. Kiterjedt praxist épített fel, megnősült, gyermekei születtek, az önkényuralom időszakában lelkes hazafiként munkálkodott.

A gyermekágyi lázzal kapcsolatos felfedezéséről csak 1858-ban közölt hosszabb cikksorozatot az Orvosi Hetilapban, 1861-ben adták ki német nyelven monográfiáját A gyermekágyi láz kóroktana, fogalma és megelőzése címen. Elveit azonban még a legkiválóbb orvosok közül is csak kevesen fogadták el, ezért életének utolsó öt évében ingerlékennyé vált, unos-untig ismételgette igazát, önvád is kínozta, gyilkosnak tartotta magát, aki tudtán kívül anyák halálát okozta.

A megromlott idegzetű orvost felesége 1865 nyarán fürdőterápia ürügyével Bécsbe csalta, és ott a döblingi ideggyógyintézetbe zárták, ahol Széchenyi István töltötte utolsó éveit. Itt halt meg 1865. augusztus 13-án, negyvenhét éves korában, halálának körülményei máig vitatottak. Okként felmerült egy korábban, boncolás közben szerzett szifiliszes fertőzés és az ebből eredő agysorvadás, de a kegyetlen bántalmazás is, amellyel a kor szokásai szerint "kezelték". A boncolási jegyzőkönyv és a csontokon végzett vizsgálat szerint a jobb kezén kialakult csontvelőgyulladásból eredő vérmérgezésben hunyt el, vagyis abban a betegségben, amelynek kóroktanát felfedezte.

Már nem érte meg, hogy az antiszepszis elve Londonban az elsőségét elismerő Lister, majd Pasteur révén Párizsban és végül Bécsben is diadalmaskodjon, tanításából, ahogy ő kívánta, gyakorlat legyen.

Hamvait 1891-ben szállították haza a Kerepesi úti temetőbe, ahol 1894-ben díszes síremléket kapott, majd 1929-ben a művész-író parcellába helyezték át. Maradványait 1963-ban negyedszer is exhumálták, hogy a halálának okát tisztázó vizsgálatokat elvégezzék, és 1965-ben helyreállított és múzeummá berendezett szülőházának kertjében temették el.

Stróbl Alajos által készített szobra 1906-tól az Erzsébet téren állt, 1948 óta a Szent Rókus Kórház előtt látható. Halálának centenáriumi évét az UNESCO Semmelweis-emlékévnek nyilvánította, az UNESCO 2013-as döntése értelmében Semmelweis a gyermekágyi lázzal kapcsolatos felfedezéseinek 1847 és 1861 között nyomtatott formában megjelent dokumentumai a világemlékezet részét alkotják. A magyar orvostudomány kiemelkedő alakjának nevét viseli a budapesti orvostudományi egyetem, szobra a chicagói Nemzetközi Sebészeti Múzeumban, a Halhatatlanok Termében az orvostudomány legnagyobb hatású kiválóságai között áll.

Születésnapja a magyar egészségügy napja, ekkor adják át a Semmelweis-díjat és a szakmai elismeréseket. A Semmelweis-emlékév június 5-i megnyitóján Áder János köztársasági elnök kiemelte: az aszepszis felismerésének fontossága, a módszeres megelőzés szemlélete újraírta az orvostudományt, minden kezelés, beavatkozás kiindulópontja lett.