Pesti Srácok

Több mint száz fellépő várja az EFOTT-ra érkezőket Velencén

Minden eddiginél erősebb felhozatal, több mint száz fellépő várja az idei Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozójára (EFOTT) érkezőket vasárnapig Velencén.

MTI

Maszlavér Gábor, a fesztivál igazgatója elmondta: az EFOTT-on ad először koncertet Magyarországon a brit Jessie J, de fellép Velencén a szintén brit John Newman, az ausztrál Dub FX, a belga Lost Frequencies és a dán rockbanda, a Volbeat is. A magyar előadók közül színpadra áll többek közt a Wellhello, a Punnany Massif, a Halott Pénz, Majka és Curtis, de Rúzsa Magdi is ad koncertet a fesztiválon.

PestiSracok facebook image

A fesztiváligazgató kiemelte: idén debütál a fesztivál családbarát helyszíne, ahol kézműves programok, gyermekbarát együttesek, gyermekrendezvények és szakképzett felügyelet várja a fiatal családokat. Újdonság az idei fesztiválon az innovatív mobilapplikáció is, amelyben tájékozódást segítő és a programokat áttekintő funkciók is megjelentek.

Bódis József, az Emberi Erőforrások Minisztériumának oktatásért felelős államtitkára az EFOTT-on résztvevő felsőoktatási hallgatókat köszöntve elmondta: kreativitásukkal, tudásukkal hivatástudatukkal hozzájárulnak ahhoz, hogy az ország, a társadalom tud fejlődni.

Gulyás Tibor, a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának (HÖOK) leköszönő elnöke a fesztivál fejlődéséről szólva elmondta: a diákbérletek számát az elmúlt négy évben harminc százalékkal növelték és összességében egy kistelepülésnyivel többen szórakoznak az EFOTT-on azóta. Hozzátette: a fesztivál területe másfélszeresére nőtt négy év alatt és a programokra fordított összeg is megkétszereződött. Gulyás Tibor az újdonságok közt említette, hogy idén először négy koncerten is jelen lesz jeltolmács.

Idén az EFOTT házigazda szerepét az ELTE vállalta, az intézmény kancellárja, Scheuer Gyula úgy fogalmazott: egy egyetemnek mind az oktatásban, mint az egyetemi szolgáltatásokban hallgatócentrikusnak kell lennie. Hozzátette: fontosnak tartják, hogy a hallgatók szava és véleménye egyre jobban megjelenjen a magyar felsőoktatásban.

L. Simon László (Fidesz) országgyűlési képviselő hangsúlyozta: rendkívül fontos az EFOTT jelenléte a Velencei-tó térségének. A Velencei-tónál önmagában több vendégéjszakát töltenek a turisták, mint Fejér megye egészében. Hozzátette, hogy tavaly csak Velencén 181 ezer volt a vendégéjszakák száma, ehhez az EFOTT is hozzájárult.

Koszti András Velence polgármestere arról beszélt: sorozatban negyedik éve Velence ad otthont az EFOTT-nak és ezalatt kiváló együttműködés alakult ki a szervezőkkel.

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.