Pesti Srácok

Több mint százötvenezren buliztak idén a Volton

Öt nap alatt közel 152 ezren vettek részt a 26. Telekom VOLT Fesztiválon a soproni Lővér kempingben június 26. és 30. között, jövőre június 26. és 29. között rendezik a zenei fesztivált - számoltak be a szervezők.

MTI

A közlemény szerint csütörtökön, amikor az Iron Maiden lépett fel a nagyszínpadon, teltház volt, akkor mintegy 40 ezren buliztak. Ugyancsak közel teltházas volt a nyitónap, amikor a Depeche Mode koncertezett, illetve a szombati zárónap is. Közel ötszáz különféle programot lehetett látogatni a fesztiválon.

PestiSracok facebook image

A szervezők szerint az idei fesztivált eklektikus zenei kínálat jellemezte, aminek köszönhetően a korábbi évekhez képest többen váltottak napijegyet. Sopronban és környékén, valamint a környező osztrák falvakban és városokban sem lehetett szállást találni.

A zenei rendezvény az idei évtől minden évben felvállal egy társadalmilag fontos ügyet, idén ez az autizmus volt. Az Út a Mosolyért Alapítvány a VOLT-on kívül a Balaton Sound, a Strand és a Sziget fesztiválokon is jelen lesz, felhívva az emberek figyelmét az autizmussal élőkre.

A fesztivál ideje alatt a Csillagok városa nevű projektben ezúttal a Széchenyi téren avattak egy Ef Zámbó István képzőművész által készített, egyedi megformálású széket, amelyet a Linkin Park tavaly elhunyt frontembere, Chester Bennington dedikált.

A projekt idén a Depeche Mode székével gazdagodik, ezt széket jövőre helyezik el a város egyik pontján.

Fotó: MTI/Nyikos Péter

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.