Visszapillantó tükör - 100 éve született Ruggiero Ricci

Száz éve, 1918. július 24-én született Ruggiero Ricci amerikai hegedűművész, a "20. század Paganinije".

MTI

Olasz bevándorlók hét gyermeke közül harmadikként született San Franciscóban, Woodrow Wilson Rich néven. Szülei az amerikai elnök iránti tiszteletből választották a nevet, a művész útlevelében is ez szerepelt az 1960-as évekig, de családi körben Rogernek szólították. A Ruggiero Ricci művésznevet később apja választotta, mert szerinte az jobban illik egy zenészhez. Muzsikát kedvelő családban nőtt fel, bányász apja amatőr harsonás volt, bátyja kiváló csellista lett, egyik húga a New York-i Metropolitan operaház zenekarában hegedült. Bár ő zongorázni szeretett volna, szüleinek más elképzelései voltak vele kapcsolatban, s az ágyára tett hegedűkkel "vesztegették meg", Ricci az ötödiknél adta be a derekát.

Első zeneóráit apjától kapta, formális képzése hatéves korában kezdődött Louis Persinger, a San Franciscói Szimfonikus Zenekar koncertmestere vezetésével, aki vele egy időben a két évvel idősebb Yehudi Menuhint is tanította. Már hétévesen megnyert egy hegedűversenyt, tízévesen lépett fel először közönség előtt. Első szólókoncertjét 1929-ben New Yorkban adta, Mendelssohn Hegedűversenyét játszotta, a kritika csodagyerekként ünnepelte (a koncert szervezői a nagyobb hatás kedvéért két évvel fiatalabbnak, kilencévesnek hirdették).

A harmincas évek elején Berlinben Georg Kulenkampff hegedűvirtuóztól sajátította el a "német stílust". 1932-ben európai koncertkörutat tett, Londonban, Párizsban, Berlinben, Rómában és Bécsben lépett fel, mások mellett Albert Einstein és Gerhart Hauptmann német író előtt, a találkozás emlékét fotó is őrzi. A még mindig csak tizenéves Riccit ekkoriban az egyik magazin Erzsébet brit hercegnő (a későbbi királynő) mellett a "világ hat leghíresebb gyermeke" közé sorolta.

A második világháború alatt az amerikai hadsereg különleges alakulatának tagjaként a légierő katonáit szórakoztatta hegedűjével, minden kíséret nélkül. 1946-tól visszatért a koncertpódiumra, ahol több mint hét évtizedet töltött. Előadóművészként 65 országban - köztük Magyarországon is - ötezer koncertet adott, utoljára a washingtoni Smithsonian Intézetben lépett közönség elé 2003-ban. Amikor Budapesten lépett fel Dohnányi Ernő dirigálásával, a koncerten jelenlévő Fritz Kreisler hegedűművész a legnagyobb zseninek nevezte Mozart óta. A koncertezéstől való visszavonulása után mesterkurzusokat és magánórákat adott.

Ricci technikáját fiatal korától kezdve élete végéig Paganini 24 szólóhegedűre írt capricciója, a zeneirodalom legvirtuózabb és megjelenésekor "játszhatatlannak" ítélt darabjainak segítségével tökéletesítette. A teljes sorozatot 1947-ben ő vette először lemezre az eredeti verzióban, és azon kevesek közé tartozott, akik egy fellépés során az összes capricciót eljátszottak, de gyakorlás közben is rendszeresen nyúlt ezekhez a darabokhoz. Negyedik alkalommal, 1988-ban "az ördög hegedűsének" legendás Il Cannone (az Ágyú) nevű Guarneri-hegedűjével rögzítette őket lemezre, a hangszert erre az alkalomra Genova városa kölcsönözte számára. Paganini mellett - akinek újra felfedezett 4. hegedűversenyét ő mutatta be 1971-ben az amerikai közönségnek - Bach, Beethoven, Brahms, Csajkovszkij felvételei is közismertek, összességében félezernél több több művet vettek fel vele. Virtuozitása mellett a kritika elsősorban technikai tudását méltatta, de Ricci nem foglalkozott azzal, hogy a karmester vagy a kritika mennyire szereti.

Repertoárja a legnagyobbak között volt, csak versenyműből ötven szerepelt rajta, s a barokktól a kortárs művekig terjedt. Több kortárs darab premierje fűződik a nevéhez, ő játszotta először 1963-ban az argentin Alberto Ginastera a Lincoln Center megnyitására komponált hegedűversenyét a New York-i Filharmonikusokkal, Leonard Bernstein vezényletével, majd hét évvel később az osztrák Gottfried von Einem hegedűversenyét.

Ricci zenepedagógiai tevékenységet is folytatott - tanított az Indianai Egyetemen, a New York-i Juilliard Schoolban, a Michigani Egyetemen és Salzburgban, a Mozarteumban, tanítványa volt a magyar Szabadi Vilmos és Oláh Vilmos is. Több hegedűkönyvet jegyzett, az egyikben a balkéz technikáját foglalta össze a zenetanulók számára. Hitvallása így szólt: "Meg kell próbálnod a lehetetlent, csak hogy lehetséges legyen a lehetséges."

Fotó: bostonglobe.com