Pesti Srácok

A 180 ezredik látogatóját várja a füzéri vár 

A felújított füzéri vár két évvel ezelőtti megnyitása óta 180 ezredik látogatóját várja ezen a hétvégén - közölte Horváth Jenő, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei település polgármestere pénteken.

MTI

Kiemelte: ezekben a napokban zajlik a már hagyományos Füzéri Várnapok programsorozata, ennek keretében a hosszú hétvégén is várják a látogatókat. Egyebek mellett tárogató- és orgonamuzsika, középkori játszóházak, kézműves foglalkozások várják a látogatókat, a sárospataki lovagok pedig harci bemutatókat tartanak a közönségnek. A vár alatti területen augusztus 19-én koncertet ad a Kárpátia együttes, majd hétfőn megtartják a Szent István-napi templomi búcsút. A polgármester hozzátette, a felújított vár 2016 áprilisa óta nyilvántartott látogatószáma meghaladta a 178 ezret.

PestiSracok facebook image

Így reményeik szerint a hétfőig tartó hosszú hétvégén köszönthetik majd a 180 ezredik látogatót, aki családjával együtt ingyenesen vehet részt a programokon, valamint meglepetés ajándékkal is kedveskednek a szerencsés vendégnek. Horváth Jenő emlékeztetett arra, hogy a vár fejlesztése tovább folytatódik, ugyanis újabb másfél milliárd forintos program indult el. Ennek keretében egyebek mellett újjáépül a lőréses bástyafal, megépítik a darabont őrházakat, az udvaron szabadtéri színpadot alakítanak ki, valamint működőképessé teszik a sütőházat, az ecetes házat és a konyhát.

Kép: Magyar Építők

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.