Pesti Srácok

Bajnokok reggelije – Frank Zappa Burnt Weeny Sandwich című lemezének újrakiadásáról

Frank Zappa életművének megismerése életre szóló hobbi lehet, ugyanis csak életében hatvan lemeze jelent meg a halála után is több, mint húsz, így aztán nem könnyű lekövetni akár csak az 1970-et, amikor történetesen három albuma jelent meg, köztük a Burnt Weeny Sandwich, amit a napokban újra megjelentettek remaszterelve, 180 grammos vinylen.

PZL – 061.hu

Egy 1979-es interjújában azt mondta: "sokaknak fogalma sincs, mit csinálok, csak a nevemet ismerik.” Ha ez így van, akkor a Burnt Weeny Sandwich újbóli publikálása remek alkalom az ismerkedésre, amelyen ott van például az Igor's Boogie című Sztravinszkij-paródia, a WPLJ, ami olyan, mint egy Beach Boys-dal, e valójában a The Four Deuces White Port Lemon Juice című slágerének ügyes, egészen áramvonalas átirata, de vannak itt burleszk-szerűen elhangolt zenekari darabok, nagy ívű, „büntető” szólók is. Amikor megkérdezték Zapppától, hogy képes ennyi dalt írni, azt válaszolta: "Egyszerűen más vagyok". Ebben a másságban benne volt az is, hogy másképp nézett egy slágerre is, másképp hallotta a Beatles Sgt. Pepper's Lonely Hearts Club Band lemezét, és kapásból ki is parodizálta, ahogy élből nekiment a zeneiparnak is.

PestiSracok facebook image

A polgárpukkasztást az előadóművészet részeként értelmező Zappa volt az első, mai értelemben vett punk, de a káoszt is meghangszerelő mester nem három akkordra komponálta a vízióit, hanem a dzsesszre és kortárs kamarazenére. Az 1964 májusában, anyák napján megalakított Mothers Of Inventions-szel rögzítette a Burnt Weeny Sandwich című albumát, amelyen vetésforgóban jönnek a free-jazz, a kuplé, a kortárs komolyzene és szörf-rock zsánerű tételek, ami úgy fáj, mint amikor egy tűzoltózenekar egy égő házban játszik, átforrósodott hangszerekkel, a közönség pedig a szomszéd ház tetején ülő, vonyító macskákból áll. Az 1970 február 9-én megjelent Burnt Weeny Sandwich egy zenés lexikon, amin megtalálod a kor hangképét a filmzenéktől, a musicalen át a prog-rock szcéna kísérletezésén át egészen az esztrád slágerzenékig. Zappában az a jó, hogy nemcsak a gitárt mutatta fel, mint a rock monolitját, hanem a karmesterpálcát is.

Frank Zappa
Burnt Weeny Sandwich
Universal
9 szám 42 perc

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.