„Inkább a felvételek, nem pedig a zenekarok jelentettek fordulópontot a zenei pályámon” - Interjú Szakcsi Lakatos Róberttel

Az 1975-ben született, nemzedéke egyik legtehetségesebb jazz zongoristájának tartott Szakcsi Lakatos Róbert több rangos nemzetközi megmérettetésen ért el kiváló eredményt. Saját zenekara, az Off Course 2002-ben Erik Truffaz francia trombitással jelentetett meg közös lemezt. A pályakezdésről, a klasszikus zenei gyökerekről és a cigány kultúra hatásáról is kérdeztük a zenészt.

AYHAN GÖKHAN - 061.hu

Sok zenészhez hasonlóan kezdetben ön is kipróbálta magát a klasszikus zenében, és csak idővel kötelezte el magát a jazz mellett. Mikor dőlt el, hogy melyik irányba indul tovább?
Már gyerekkoromban egyértelmű volt, hogy a jazz lesz az én műfajom. Körülbelül tizennégy éves korom környékén hoztam meg azt a döntést, hogy ha törik, ha szakad, én bizony jazz zongorista leszek. Ezzel azonban, együtt járt, hogy némileg háttérbe szorult a klasszikus zene művelése.

Több befutott jazz zenész ecsetelte egy-egy nyilatkozatában, hogy a klasszikus zene és a jazz között komoly az átjárás. Elfogadja ezt az állítást?
A fiatalkori és a mostani énem adta válasz merőben elüt egymástól. Akkoriban azt gondoltam, hogy a klasszikus zenei műveltség nem feltétlenül teremti meg a jazzhez szükséges tudást. Idővel be kellett látnom, hogy nincs igazam, a két műfaj igenis képes egymás szolgálatába szegődni, a jazzben alkalmazott egy-egy variáció vagy megoldás egyértelműen a klasszikus zenéből eredeztethető. Ehhez nem árt az adott műfaj alapos ismerete, egy igen magas szint elérése, máskülönben nem sikerül kamatoztatni a klasszikus zenében rejlő adottságokat, mert azt mindenki beláthatja, hogy a két műfaj közötti könnyed lavírozás csak a mély szakmabeli tudással rendelkező zenészeknél adott.

Ha már itt tartunk, mondana olyan zeneszerzőt, aki önre is hatott?
A klasszikus zene szinte mindegyik óriása fontos számomra. Ha csak néhányat emelhetek ki, elsősorban Johann Sebastian Bach nevét említeném, akire gyakran mondják amerikai jazz muzsikusok, hogy ő volt az első bebop zenész. Bartók szintén letette a névjegyét, számtalan jazz világsztár tekint rá őt inspiráló, példaértékű zenészként.

Édesapja, Szakcsi Lakatos Béla a saját játékát gyakran cigány jazzként aposztrofálja. Ön mit mondana a tulajdon előadói stílusára?
A játékom eltér az édesapám megszokott játékától, azonban egyértelmű, hogy a cigány kultúra az én stílusomon is erősen nyomot hagyott. Ez persze se jót, se rosszat nem jelent, inkább csak tényként kezelendő. Arra kell itt mindenkinek gondolnia, hogy a klasszikus zenét és a jazzt is meghatározza az improvizálás. Horovitz nyilatkozta annak idején, hogy aki nem képes szabadon játszani, az valójában nem is sorolható a zenészek közé. A magyar cigányzene az úgynevezett szabad játékból fejlődött ki, és én is igyekszem tartani magam az improvizációhoz.

Az elmúlt időszakban indult el az a program, amelynek nem titkolt célja, hogy visszahozzák az annak idején nagy népszerűségnek örvendő éttermi cigányzenét, s ezért nem egy együttesnek nyújt támogatást, biztosít fellépési lehetőséget az állam.
Rendkívül örültem ennek a hírnek, drukkolok, hogy sikerüljön visszahozni a valamiért hanyatlásnak indult éttermi cigányzenét. Kevesen tudják, de a fiatalok is nyitottak rá, nem utasítják el, sőt, kedvüket lelik benne.
Eddigi pályája során több formációban kipróbálta magát, számtalan zenésszel lépett már fel. Melyik formációban érezte magát a legotthonosabban?
Mindegyik zenei felállásból sikerült tanulnom valamit. A triólemezeim jelentettek meghatározó pontot, méghozzá a Japánban megjelent két lemezem, mert a szakma, a közönség és én is elégedett voltam velük. Azt hiszem, inkább a felvételek, nem pedig a zenekarok jelentettek fordulópontot a zenei pályámon.

Az utóbbi időszakban gyakran hallani arról, hogy az ázsiai közönség nagyon nyitott az Európában játszott klasszikus és jazz zenére. Van ennek különösebb oka?
Úgy tapasztaltam, hogy például a japánok nagyon szeretik a jazzt. Eddig hozzáértő, figyelmes és kíváncsi közönséggel volt dolgom, akárhányszor is léptem fel a szigetországban. Az ott kiadott lemezeim jól fogytak, annak is köszönhetően, hogy akkortájt még nem terjedt el annyira a korlátok nélküli letöltés. Mára ezt megsínylik a zenészek, akármelyik műfajban is dolgozzanak.

Rengeteg országban adott már koncertet. Mint előadó, hol érezte magát a legjobban?
Szerencsére sok jó közönséget ismertem meg a világ számos pontján. Ha már Japánt említettük, ott például a zenészeknek biztosított kimagasló technikai háttér nagyban befolyásolta a fellépés minőségét. Ebből a szempontból a leginkább ott voltam a legelégedettebb.

A hazai jazzéletében tapasztal változást, felbukkannak új, a jazzt befolyásoló trendek?
A trendek jönnek-mennek, ez régóta így van. A hatvanas évektől kezdve újabb és újabb jelenségek tőrnek maguknak utat. Mostanában a népzene foglalt el rangos helyet a jazzben, én azonban úgy vélem, ez lassacskán lecseng, nyilván azért, hogy egy másik irányzat, stílus lépjen a helyébe.

Idővel visszatérhet a jazz a kezdetekhez?
Ha engem kérdez, úgy látom, nehezen követhető jelenleg, milyen irányba lendül tovább a jazz, és azt is, hogy kik tekinthetőek manapság a leginkább műfajalakító zenészeknek.

Az idei éve hogyan alakul?
Nem rég Svájcban lett volna egy Bach-koncertem, de betegség miatt le kellett mondanom. Egyéb meghívásokat is kaptam, amiknek igyekszem eleget tenni, remélem, sikerül.

Melyik stílust szereti hallgatni?
Többféle stílus áll hozzám közel. Az etnót, a world musicot, de még a jazz rockot is a kedvenceim közé sorolnám. Nagy hatást tett rám természetesen édesapám zenéje, de Oláh Kálmán, Balázs Elemér szintén alakította a zenei ízlésemet, a jazzről kialakult világképemet. Arra meg különösen büszke vagyok, hogy többükkel volt már alkalmam közös színpadon szerepelni.

Hogy látja, a szakma vagy a közönség elvárása élvez elsőbbséget?
Elsősorban a szakma véleménye érdekel, és utána következik a közönség véleménye. Jó, ha a kettő között egyensúly van, és nem billen el az egyik vagy a másik javára a dolog.

Képek: Facebook