Pesti Srácok

Kívánságműsor sztereóban – A Stereophonics Decade in the Sun: Best of Stereophonics című vinyl válogatáslemezéről

Vinylen is megjelent a walesi Stereophonics tíz évvel ezelőtt CD-n publikált válogatáslemeze, a Decade in the Sun: Best of Stereophonics című emlékkönyv, ami természetesen a csapat legnagyobb slágereit sorolja fel, tetszetős sorrendben. És persze szimpatikus csomagolásban, ami remekül megidézi a kétezres évek elejének jellegzetes, a rockmagazinok tipográfiai trendjét, így akkor is mond valamit a kétezres évek elejéről, ha éppen fel sem rakjuk, csak szobadísznek használjuk.

PZL – 061.hu

Kelly Jones zenekarának ajánlata természetesen ennél ambíciózusabb, húsz dallal idézik meg a nagy időket, amikor úgy voltak a brit popzene első vonalában, hogy nem robbantottak ki popforradalmat, maximum a kasszákat. Mert a nagy brit forradalomban inkább csak szemlélők voltak, egészen addig míg a V2 Recordhoz szerződtek, és onnan már célba is tudták juttatni a slágereiket. Például a válogatás nyitódalát 2005-ös Language. Sex. Violence. Other? albumról a Dakotát. A Stereophonics tagjai igazi rockfazonok, mintha csak egy manga képregényben próbálta volna felrakni egy japán tinédzset a tökéletes rockbandát, másrészt pedig kétségtelen, hogy Kelly Jones hangja hasonlít Liam Galagheréhez, de erről nem tehet. Másrészt a zene sem olyan, mint a Beatlest nyúló Oasis produkciója.

PestiSracok facebook image

Szóval, a rock and roll cirkuszban az a lényeg, hogy összejön-e a varázslat, és előjön a nyuszi a cilinderből. Nos, a nyuszikkal tele a cilinder, azaz a varázslat működik. Igaz, nincs kötéltánc, azaz inkább biztonsági játék van, de olyan áramvonalas, jól kidolgozott és szerethető az egész, hogy végül is nem marad hiányérzetünk. A lemez kockázatmentes topslágerekkel teli indie-pop válogatás, amely nem tartja a kronológiát. A Language. Sex. Violence. Other? című 2005-ös albumról itt a már említetett Dakota, a Superman, a Devil, alulreprezentált a 2003-as You Gotta Go There to Come Back, amelyről csak a Maybe Tomorrow-ot válogatták be, illetve szintén mostohán bántak a 2007-es Pull the Pinnel.

Erről az It Means Nothing került fel, míg a 2001-es Just Enough Education to Perform-ról viszont halljuk a Mr.Writer a Step on My Old Size, a Vegas Two Times és aHandbags and Gladrags című számokat. Az 1999-es Performance and Cocktailsről itt a The Bartender and the Thief, a Just Looking , a Pick a Part That's New és a I Wouldn't Believe Your Radio.... Nyilvánvaló, hogy a Stereophonics tagjai nem voltak forradalmárok, viszont a forradalmak elmúltával remekül megénekelték a nagy időket.

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.