Pesti Srácok

10 éves a Centrál Színház

10 éves a Centrál Színház. Ennek méltó megünneplésére szeptember 16-án, vasárnap 15.30 órától a Révay utcában három helyszínen zajlanak majd a színes programok. A közönség találkozhat kedvenc színészeivel, többek között lesz Bereczki Zoltán és Harmadik figyelmeztetés színészzenekar koncert, kiállítás, valamint interaktív improvizációs játék is. A Centrál Színház – melynek társulatához idén szerződött Nagy-Kálózy Eszter és Sztarenki Dóra - négy új bemutatóval várja ebben az évadban a nézőket.

061.hu

Szeptember 16-án, vasárnap 15.30 órakor a Révay utcában felállított színpadon az Ájlávjú színészei nyitják a Centrál Színház szülinapi buliját, majd 16.30-tól Bereczki Zoltán ad koncertet. 18.00 órától a nagysikerű Hét boszorka című zenés darabot eleveníti fel Horgas Eszterrel és zenekarával Ágoston Katalin, Básti Juli, Botos Éva, Falusi Mariann és Gats Éva, majd 20 órakor a Harmadik figyelmeztetés elnevezésű színészzenekar koncertezik, melynek tagjai Gémes Antos, Fillár István, Cserna Antal, Wagner-Puskás Péter, László Zsolt és Pethő Gergő. Eközben a Nagyszínpadon 16 órától Liptai Claudia beszélget Básti Julival, Nagy-Kálózy Eszterrel, Rada Bálinttal és Rudolf Péterrel, majd 17.15-től Pokorny Liával, Bereczki Zoltánnal, Puskás Tamással, és Schmied Zoltánnal. Végül 19 órakor a Sok hűhó semmiért színészei tartanak interaktív improvizációs játékot. Ezzel párhuzamosan a Kisszínpadon 17.45-kor Papp János vezeti be a közönséget a szinkronizálás rejtelmeibe.

PestiSracok facebook image

Az érdeklődők a galérián megnézhetik az elmúlt 10 év legemlékezetesebb pillanatait bemutató kiállítást. Ennek kapcsán Puskás Tamás, a színház igazgatója elmondta: „A Centrál Színház ma Budapest egyik legkedveltebb teátruma. Az intézményt csődközeli állapotából és szakmai számkivetettségéből hosszú évek kitartó munkája vezette el jelenlegi sikereihez. Hálás vagyok azoknak a nagyszerű kollégáknak, akik mellénk szegődtek és a közönségünknek, hogy bíztak bennünk!” A Centrál Színház – melynek társulatához idén szerződött Nagy-Kálózy Eszter és Sztarenki Dóra - négy új bemutatóval várja ebben az évadban a nézőket.

Szeptember 28-án Ujj Mészáros Károly rendezésében, Balsai Móni és Schmied Zoltán főszereplésével a világirodalom egyik legszebb és máig legnépszerűbb szerelmes regényét, a Büszkeség és balítélet-et mutatja be a színház, december 14-én David Lindsay-Abaire: Tökéletlenek című darabját viszik színpadra Szikszai Rémusz Pokorny Lia, Nagy-Kálózy Eszter és Rudolf Péter főszereplésével, 2019. január elején Ödön von Horváth: Kasimir és Karoline című művét Alföldi Róbert rendezi majd, a főszerepekben Bata Évát, Stohl Andrást és Varjú Kálmánt láthatjuk. Jövő márciusban pedig Nina Raine: Nemek és igenek című darabját mutatja be a színház Puskás Tamás rendezésében, Bata Éva és Lengyel Tamás főszereplésével.

Kép: Balsai Móni és Schmied Zoltán (Centrál Színház)

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.