Pesti Srácok

Kultúra 2 euróért

A 25 év alattiaknak két euró lesz a belépőjegy az olaszországi múzeumokba a jövő évtől, emellett egy évben összesen 20 napon át ingyenesen lesznek látogathatók a közgyűjtemények, régészeti látnivalók - jelentette be Alberto Bonisoli olasz kulturális miniszter egy csütörtökön megjelent lapinterjúban.

MTI

A kedvezményes belépőjegy egyformán vonatkozik az olaszokra és a külföldiekre. A miniszter szerint a fiatal generációk viselik a felelősséget a kulturális örökség továbbviteléért, ezért lehetővé kell tenni, hogy megismerjék és megszeressék azt.

PestiSracok facebook image

A hónap első vasárnapja továbbra is ingyenes marad az idegenforgalmi főszezonon kívül, vagyis októbertől márciusig, ezen kívül egy egész hetet ingyenessé tesznek, várhatóan márciusban, szezonnyitó akcióként - közölte a miniszter a Corriere della Sera című lapban.

Bonisoli szerint ezen kívül az egyes múzeumigazgatók további évi nyolc napot tehetnek ingyenessé saját belátásuk szerint, a látogatottságtól vagy egyéb szempontoktól függően, vagyis összesen mintegy húsz napon lesznek ingyenesek az olasz állami múzeumok.

Az új kormány eltörölte a minden hónap első vasárnapjára vonatkozó múzeumi ingyenességet, amelyet még Matteo Renzi kormánya vezetett be, ezért Bonisoli sok kritikát is kapott.

A miniszter elődje, Dario Franceschini rámutatott, hogy a kéteurós belépődíj bevezetése az ingyenesség megszűnését jelenti a 18 éven aluliak esetében.

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.