Pesti Srácok

Látogatóközpont nyílik Péliföldszentkereszten

A Gerecsét bemutató látogatóközpont alapkövét tette le a Don Bosco Szalézi Társasága a Komárom-Esztergom megyei Péliföldszentkereszten szombaton, az egy év alatt elkészülő beruházásra 215 millió forint uniós támogatást nyertek el.

MTI

Ábrahám Béla, a rend tartományfőnöke elmondta, a fejlesztés a helyi és a térségi kulturális, épített és természeti örökség turisztikai hasznosítására irányul. A projekttel egy olyan turistafogadó és interaktív bemutatóközpont jön létre, mely a Gerecse Natúrparkra irányítja a figyelmet.

PestiSracok facebook image

A 370 négyzetméteres létesítményben kiállítóteret, előadóteret, interaktív foglalkoztatót és ajándékboltot alakítanak ki. A beruházást a Szalézi Lelkigyakorlatos Ház valósítja meg. Péliföldszentkereszt jelentős turistaforgalmat bonyolít le, áthalad a területen az Országos Kéktúra, valamint érinti a Nyerges 20/40 és a Kinizsi 100 teljesítménytúra. A térségben élénk a lovas és kerékpáros turizmus.

Völner Pál (Fidesz), a térség országgyűlési képviselője köszöntőjében hangsúlyozta, a térség idegenforgalma, vendéglátása folyamatosan fejlődik. A helyi turisztikai fejlesztések közül megemlítette a lábatlani, a nyergesújfalui, valamint a dömösi látogatóközpontokat, amelyek szintén a közeljövőben épülnek meg. Szólt arról is, hogy a helyi közösségeknek kiemelt szerepük van az idegenforgalom erősödésében, példaként az esztergomi, búbánatvölgyi természetházat, valamint a kesztölci rendezvényeket emelte ki.

A Don Bosco Szalézi Társasága római katolikus férfi szerzetesrend, hivatása a fiatalok oktatása és nevelése iskolákban, szakiskolákban és különféle ifjúsági intézményekben. Magyarországon 1913-ban telepedtek le Péliföldszentkereszten, ezért a rend hazai tagjai különös tisztelettel fordulnak a zarándokhely felé.

A Gerecse Natúrpark 2012-ben alakult az Által-ér Szövetség koordinálása mellett 29 helyi önkormányzat, a Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat, valamint 17 egyéb szervezet összefogásával.

Fotó: www.kektura.click.hu

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.