Pesti Srácok

Megjelenik Updike Nyúlcipő című regényének teljes szövege

A 21. Század Kiadó 2018 őszén új John Updike életműsorozatot indít. A sorozat nyitányaként újra kiadja a szerző Nyúl-sorozatát. Októberben megjelenik a Nyúlcipő című regény magyarul még soha nem publikált, teljes szövege Gy. Horváth László új fordításában. A Nyúlcipőt Updike többször is átírta, utoljára 1995-ben.

061.hu

Rengeteget változtatott a szövegen, egész bekezdéseket kihúzott vagy betoldott, átfogalmazott. Ő maga így nyilatkozott erről: „A Nyúlcipő, nyughatatlan és állhatatlan hőséhez hasonlóan, több formában létezik, mint bármelyik másik regényem.” A korábbi magyar kiadások hellyel-közzel tudták követni ezt a számtalan változást – az új fordítás tehát kis túlzással új Nyúlcipőt fog a hazai közönség elé tárni. John Updike (1932-2009) a Nyúlcipővel lett végérvényesen generációja és a huszadik századi amerikai próza egyik legnagyobb alakja. Harry „Nyúl” Angstrom, menő kosaras és rajongott sztár volt a középiskolában, mintaélettel, de most, huszonhat évesen elhatározza, hogy elhagyja feleségét és családját.

PestiSracok facebook image

Kezd felnőni és érzi: a lelkében harcban állnak ösztönei és a józan esze, a szexualitás és a családi kötelékek, saját érdeke és a társadalmi kötelezettségek. Harryt menekülése azzal szembesíti, hogy magának is hazudott, ezért cikkcakkban kényszerül haladni, mint a nyúl, de továbbra is úgy érzi, jó úton jár: egy láthatatlan vonalat követ, amelynek mentén révbe érhet, hiszen végső soron minden emberi döntés arról szól, hogy az önzést választjuk-e, vagy a jóságot és az isteni kegyelmet. A Nyúlcipő Updike talán leghíresebb regénye. Az ötkötetes Nyúl-sorozat első kötete magyarul éppen ötven éve, 1968-ban jelent meg először, Réz Ádám fordításában. Most a 21. Század Kiadó Gy. Horváth László új fordításában adja közre a huszadik századi amerikai irodalom feledhetetlen klasszikusát – John Updike életműkiadásának első darabjaként.

A Nyúlketrec John Updike híres regényfolyama, az ötkötetes Nyúl-sorozat második kötete. Magyarul 1988-ban jelent meg először, Göncz Árpád fordításában, a 21. Század Kiadó most Gy. Horváth László új fordításában adja közre a huszadik századi amerikai irodalom feledhetetlen klasszikusát. Tíz év telt el a Nyúlcipő óta, John Updike angolul 1971-ben megjelent regényében folytatja Harry „Nyúl” Angstrom történetét. A korábbi sportolóból pocakos, harminchat éves konzervatív lett, miközben az Eisenhower-érában megszokott Amerika szélcsendje is alaposan felkavarodott: a technikai fejlődés, a képzelet, a drogok és az erőszak örvénylése tartja mozgásban az országot. Nyúl mellől lelépett a család, otthonában egy szökevény „virággyermek” és egy radikális vert tanyát, múltja jelzésszerű belső tájjá töpörödött, minden romokban hever. Angstrom azonban ezek között a körülmények között is kapaszkodik a jóérzés és a felelősségtudat utolsó maradványaiba – leghőbb vágya, hogy tartozhasson valahova és hihessen valamiben.

A Nyúlháj John Updike híres regényfolyama, az ötkötetes Nyúl-sorozat harmadik kötete. Magyarul 1984-ben jelent meg először, Göncz Árpád fordításában, a 21. Század Kiadó most Gy. Horváth László új fordításában adja közre a huszadik századi amerikai irodalom feledhetetlen klasszikusát Updike Nyúlcipő című regényének hőse, Harry Angstrom életébe – tíz esztendővel a Nyúlketrec című folytatás eseményei után – beköszönt a kimondott jólét időszaka. A Pennsylvania állambeli Brewerben él, és a Springer Motors, egy Toyota márkakereskedés vezető értékesítőjeként dolgozik. 1979-et írunk: lezuhant a Skylab, az első amerikai űrállomás, egyre hosszabb kocsisorok állnak a benzinkutaknál, az infláció kétszámjegyű, a nemzeti öntudat a mélyponton. Angstrom, a „Nyúl” ettől függetlenül úgy érzi, jó formában van, kész rá, hogy végre élvezze az életet – egészen addig, amíg elcsatangolt fia, Nelson, vissza nem tér a nyugati országrészből, és egy régi szerelem visszhangja is ellátogat az autókereskedésbe. Régi és új szereplők népesítik be a középkorú „Nyúl” életterét, miközben ő szokásos cikkcakk útvonalán igyekszik közelíteni a boldogság szivárványához.

A Nyúlszív John Updike híres regényfolyama, az ötkötetes Nyúl-sorozat negyedik kötete. Magyarul 1992-ben jelent meg először, Gy. Horváth László fordításában, a 21. Század Kiadó most a fordító által javított kiadásban adja közre a huszadik századi amerikai irodalom feledhetetlen klasszikusát. John Updike Harry „Nyúl” Angstromról szóló negyedik, a sorozatot lezáró regénye 1989-ben játszódik. Angstrom szerzett egy lakást Floridában, megszületett második unokája, agyondolgozta magát, szíve rendetlenkedik. Fia, Nelson is szeszélyesen viselkedik, mert Harry menye, Pru teljesen összezavarja; „Nyúl” felesége, Janice pedig kora ellenére úgy dönt, visszatér a munka világába. Az 1989-es év jelzi az átmenetet Reagan eladósodott, AIDS-járványos Amerikájából idősebb George Bush elnökletéhez, „Nyúl” pedig ezzel egy időben sivár életszakaszba ér; miközben óhatatlanul öregszik, megpróbál indokot találni arra, hogy miért éljen, és igyekszik békét kötni a múlt megállíthatatlanul sokasodó emlékeivel.

A Nyúlfark John Updike híres regényfolyama, az ötkötetes Nyúl-sorozat ötödik kötete. Magyarul 2003-ban jelent meg először, Gy. Horváth László fordításában, a 21. Század Kiadó most a fordító által javított kiadásban adja közre a huszadik századi amerikai irodalom feledhetetlen klasszikusát.A Nyúl-sorozat utolsó utáni darabja 1999 őszén-telén, az új évezred árnyékában zajlik. Harry „Nyúl” Angstrom már tíz éve halott. A Nyúlfarkban a regényfolyam számtalan szála fonódik egybe, a családtagok visszatekintenek Harry emlékére, miközben továbbra is saját boldogságukat keresik. „Nyúl” özvegye, Janice hozzáment Ronnie Harrisonhoz – annak a Thelmának az özvegyéhez, akivel Harrynek hosszú ideig viszonya volt. „Nyúl” fiát, Nelsont felesége, Pru elhagyta. Nelson leszokott a kokainról, és felnőtt létére otthon lakik Janice-szel és Ronnie-val. A múlt váratlanul bukkan fel Harry törvénytelen lánya képében, akit eddig senki nem ismert. Harryre emlékezve a hálaadási vacsora feszültségekkel telítődik, veszekedésbe és keserű vádaskodásba torkollik, majd megelevenedik a múlt, Harry hamvasztásának napja, amikor a „Nyúl” földi maradványait tartalmazó urnát véletlenül ott felejtették egy szállodai szekrény tetején.

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.