Pesti Srácok

Varga László Edgár erdélyi költő kapta a Csiki László-díjat

Varga László Edgár erdélyi költő kapta a Csiki László-díjat a XI. Gyergyószárhegyi Írótáborban - közölte vasárnap a Hargita megyei tanács.

MTI

A megyei önkormányzathoz tartozó Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központ által szervezett írótáborban kétévenként adják át a Csiki László-díjat fiatal erdélyi magyar írónak vagy költőnek.

PestiSracok facebook image

Csiki László sepsiszentgyörgyi költő, drámaíró, műfordító tíz éve hunyt el, a róla elnevezett irodalmi díjat néhai Kántor Lajos kolozsvári irodalomtörténész kezdeményezésére hozták létre - emlékeztetett rá Lövétei Lázár László, a Hargita Kiadóhivatal vezetője.

Az idei díjazott a tavaly megjelent második, bejárónőm: isten című verseskönyvéért kapta az elismerést.

Varga László Edgár 1985-ben született Margittán. Székelyhídon nőtt fel, majd biológia szakos egyetemi diplomát szerzett Kolozsváron. Tanulmányai befejeztével a sajtóban helyezkedett el, kilenc évig a Krónika című napilap munkatársa volt. Kolozsváron él és a marosvásárhelyi Látó szépirodalmi folyóirat szerkesztője.

Első kötete 2014-ben jelent meg Cseréptavasz címmel, és az Erdély Magyar Irodalmáért Alapítvány debütdíját, valamint a Méhes György-debütdíjat nyerte el.

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.