A hosszú késes éjszakája – A Halloween című filmről

Mindig is paráztál a benzinkutas arcoktól? Esetleg hallottad a Nyolcadik utas a benzinkutas című számot? Most nem attól kell tartanod, hogy nekiáll keréknyomást mérni, és jattolnod kell, hanem hogy kezes lábasa mellé maszkot is felvesz, és jatt ide vagy oda, egyszerűen elvágja a torkodat. A Helloween reboot kerek negyven évvel a kisvárosi mészárlások után ott folytatja ahol 1978-ban az eredeti történet véget ért.

PZL – 061.hu

És úgy néz ki, hiába faragták ki újra és újra a tökfejet és készítették el újra a maszkot, 2018-ig kellett várni arra, hogy eljöjjön Michael Myers az ő koronagyémántjáért, Laurie Strode-ért, azaz hogy széttrancsírozza azt, ami szerinte az övé. A 2018-as Halloween tehát a végső összecsapás filmje, és úgy néz ki, hogy a David Gordon Green kaphat néhány szem halloweenes cukorkát, mert – bár korábbi filmjei nem hagytak különösebb karcolást a memórián –, sikerült hitelesen megújítania a franchise-t. És ezt nemcsak azzal érte el, hogy a negyven éves „osztálytalálkozóra” elhívta Jamie Lee Curtist, aki újra eljátszhatta Lauire szerepét, de a másik főszereplőt, Myerst is ugyanaz a Nick Castle alakítja, aki annak idején Carpanter kultikus filmjében is megformálta, tehát ez a film egy elegáns mozdulattal meg nem történtté teszi a folytatásokat. És bár kiszámítható módon, de mégis kellő izgalommal mutatja meg milyen az, amikor a cukorkákért regölő amerikai srácok között szlalomozva beindul Haddonfieldben a mészárszék. Amikor például elindul a rabok áthelyezése tízből tíz kisiskolás azonnal tudja, hogy most fog Myers megszökni…

A filmnek az az előnye, ami a hátránya is…. Myersben az az izgalmas, hogy nincsenek tényleges motivációi, ő az esztelen gyilkolás maga, ami kétségtelenül ad ennek a trash univerzumnak némi metafizikai gellert, ugyanakkor a sorozatgyilkosokról szóló filmekben a legizgalmasabbak mégis a tettesek motivációi, az összefüggések feltárása és a gyilkosok gyerekkori traumái. Nos, a Mumusról semmit nem tudunk meg, nincs személyisége, meg sem szólal, ő csak egy gyilkoló gép. A 2018-as folytatás ügyesen folytatja a negyven évvel ezelőtti történetet, mindenki pont annyit öregedett, mint ahány év ténylegesen eltelt, így a film hitelesnek tűnik. Viszonylag izgalmas a három nő, Laurie nagymama (Jamie Lee Curtis), az anya, Karen (Judy Greer) és a kamasz lánya, Allyson (Andi Matichak) viszonya, akik mind a Mumus árnyékában élnek. Még Allyson is, akit Karen megpróbál úgy nevelni, mintha a Mumus nem is létezne, azaz figyelmen kívül hagyja aggodalmaskodó Laurie figyelmeztetését, mely szerint a Gonosz ki fog szabadulni a börtönből, és akkor ott folyatja ahol abbahagyta. Nyilván nem árulunk el nagy titkot, hogy ez így is lett, hiszen ez a film sem ígér mást, mint vért, verítéket és még több vért.

Ebben a szoció karaktereű slasher horrorban az a leginkább az az izgalmas, hogy bár napjainkban játszódik, azaz mindenkinél ott vannak az okostelefonok, valahogy mégis átjön az 1978-as mozi kisvárosi atmoszférája, és úgy tudják visszahozni az eredeti Helloween filmes univerzumát, mintha 1978 szilvesztere után 2018 jönne. Myers a megtestesült gonosz, de a gonosz természetrajzáról ugyebár nem sokat tudunk meg (ezt például Rob Zombie Helloween-filmje próbálta sikertelenül felépíteni) csak azt, hogy válogatás nélkül öl meg mindenkit, aki az útjába áll, viszont cserébe számos dolgot ismerünk meg a kisvárosi közösség viszonyrendszeréről, és a család belső erőviszonyairól, miközben állandóan ott halljuk a halál szignál-szerű zenéjét, azt a legendás filmzenét, ami ugyanolyan védjegye minden Helloween mozinak, mint a töklámpás. A 2018-as alkotás számos egyéb filmes zsánert is beidéz, például nem lehet nem észrevenni a végső nagy ütközetre készülő Laurie jeleneteiben a Terminator 2 apokaliptikus világát. Igaz, hogy az ingerküszöbünk már máshol van, mint 1978-ban, és nem találjuk annyira félelmetesnek a filmet, de azért 2018-ban is elég para az, amikor valakinek a szokásos egészségügyi sétája nem más, mint egy késes ámokfutás.