Pesti Srácok

Átadták a Junior Prima Díjakat színház- és filmművészet kategóriában

Öt fiatal művész, köztük négy színész és egy színész-koreográfus-rendező, vehette át az idei Junior Prima Díjakat magyar színház- és filmművészet kategóriában kedden a budapesti Nemzeti Színházban.

MTI

A Prima Primissma Alapítvány és a kategória mecénása, a Takarék Csoport elismerését idén Gubik Petra, Mészáros Blanka, Simon Zoltán, Zoltán Áron színművész és Hegymegi Máté színész, koreográfus, rendező nyerte el.

PestiSracok facebook image

Vida József, a Magyar Takarékszövetkezeti Bank Zrt. elnök-vezérigazgatója a díjátadón kiemelte: a tehetség minden gyerekben és fiatalban benne van, csak meg kell találni, hogy mely területen.

"Idei jelöltjeink eljátszották, megrendezték, színpadra állították a világirodalom fontos műveit, ugyanakkor még a kortárs darabokra is futott az erejükből, tehetségükből" - fogalmazott, hozzáfűzve, hogy a legfeljebb 30 éves jelöltek hazánk több mint 30 legismertebb színpadán tűntek fel eddigi pályafutásuk során.

Kiemelte, hogy a zsűri dolga az idén is nehéz volt, 64 jelölt közül kellett kiválasztaniuk azt az öt ifjú művészt, akinek tehetségét a díj mellett pénzjutalommal is elismerik.

Az idén megválasztott öt Junior Primával együtt a színház- és filmművészet kategóriában összesen 84 fiatal tehetséget jutalmaztak eddig.

A tizedik alkalommal átadott, kétmillió forinttal járó Junior Prima Díjra a Takarékbank felkérésére színházak, szakmai és érdekképviseleti szervezetek 64 jelöltet állítottak, közülük választotta ki az ötfős szakmai bizottság a nyerteseket. A bizottság munkájában Eszenyi Enikő színész-rendező, a Vígszínház igazgatója; Máté Gábor színész-rendező, a Katona József Színház igazgatója; Orlai Tibor színházi producer; Káel Csaba rendező, a Müpa vezérigazgatója és Balogh Gabriella, a Prima Primissima Alapítvány kuratóriumának tagja vett részt.

Az idei díjazottak közül Gubik Petra pályáját a Békéscsabai Jókai Színházban kezdte, 2015-ben a Budapesti Operettszínház társulatához szerződött. Mészáros Blanka a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) elvégzése után 2015-ben a Katona József Színház tagja lett, ahol a gyakorlatát is töltötte. Simon Zoltán 2012-ben diplomázott a színművészeti egyetemen, majd a Miskolci Nemzeti Színházhoz szerződött. Zoltán Áron 2015-ben végzett az SZFE-n, szakmai gyakorlatát a miskolci színházban töltötte, az egyetem elvégzése után a Vígszínház társulatának tagja lett. Hegymegi Máté az SZFE-n szerzett diplomát, rendezői munkái mellett koreográfusként (Katona József Színház, Budapest Bábszínház, Vígszínház), táncosként és színészként (Forte Társulat, Katona József Színház, székesfehérvári Vörösmarty Színház) is tevékenykedik.

Fotó: taximagazin.hu

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.