Pesti Srácok

Az Ostrom nyerte a luxemburgi CinEast filmfesztivál közönségdíját

Kovács István az Ostrom című diplomafilmje nyerte el a közönségdíjat a luxemburgi CinEast filmfesztiválon - jelentette be a Magyar Nemzeti Filmalap.

MTI

A kelet- és közép európai régió filmtermését felvonultató CinEast filmfesztivált október 4. és 21. között rendezték meg Luxemburgban. Az Ostrom című filmet húsz ország mintegy 50 rövidfilmje közül választotta kedvencének a közönség.

PestiSracok facebook image

A Filmalap korábbi tájékoztatása szerint a 11. CinEast filmfesztivál nagydíját, első magyar filmként Szilágyi Zsófia alkotása, az Egy nap nyerte el.

Az Ostrom a 32 éves Kovács István diplomafilmje volt a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, ahol Enyedi Ildikó, Janisch Attila és Szász János voltak a tanárai. A 23 perces alkotás a Filmalap támogatásával készült.

A rövidfilm nemzetközi premierje a szarajevói filmfesztiválon volt nyáron; a budapesti Friss Hús fesztiválon a zsűri elismerő oklevelét, majd a BuSho fesztiválon a legjobb magyar rövidfilm díját nyerte el. Szeptember közepén az amerikai filmakadémia Bronz Diák Oscar-díjjal tüntette ki a magyar diplomafilmet.

Az Ostrom 1994-ben, a háború sújtotta Szarajevóban játszódik. Főhőse egy magányos bosnyák nő, aki elindul, hogy vizet találjon magának és végre hajat mosson a várva várt randevúja előtt. Életveszélyes terve végrehajtásától sem szomszédjai, sem a mesterlövészek nem tudják eltántorítani.

Az Ostrom az Inforg-M&M Film (Mécs Mónika, Mesterházy Ernő, Alföldi Nóra producerek) és az SZFE (Bosnyák Miklós producer) gyártásában, a Film Force Team (Hutlassa Tamás, Hutlassa Barna producerek), a Filmfabriq (Osváth Gábor producer) és a Vision Team koprodukciójában készült. A forgatókönyvet Gasztonyi Kálmán írta, az operatőr Dévényi Zoltán, a vágó Duszka Péter Gábor, a látványtervező Rajk László, a hangmérnök Balázs Gábor, a line producer D'Intino Patrícia, a gyártásvezető Hegyi Nóra volt.

A Budapesten és Kiskunlacházán forgatott film főbb szerepeiben Vedrana Bozinovic, Mirela Lambic bosnyák, Nenad Pecinar és Radoje Cupic szerb színészek mellett Trill Zsolt és Keszég László látható.

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.