Pesti Srácok

Ismét játékteremmé alakul a Dürer Rendezvényház

Flipperek és videojáték kabinetek mellett a múlt legendás számítógépes és asztali konzoljait is ki lehet majd próbálni az Arcadia játéktermi nosztalgia kiállításon péntektől vasárnapig a Dürer Rendezvényházban.

MTI

Az 1980-as, 1990-es évek legkedveltebb játékautomatáival várja idén is a látogatókat a Budapesti Flippermúzeum bemutatója, amely mintegy 300 gépet mutat be a kiállítás helyszínén. Idén a szervezők többek közt a magyar innováció szerepét is bemutatják a flippergyártásban, hiszen a magyar szakemberek tudására épülő, de az Egyesült Királyságban készülő Mafia elnevezésű flippergép az idei kiállításon debütál. Szintén itt mutatkozik be a Budapest névre keresztelt, a világon egyedülálló flippergép is, amelynek grafikáját a szervezők felkérésére készíti el a hazai, Sinboy néven alkotó grafikusművész. Nevéhez méltó a gép dizájnja is: a Lánchíd kőoroszlánja uralja a játékmezőt, de a flippergolyó útja elvezet például a Halászbástya és a Parlament között is.

PestiSracok facebook image

Az Arcadián új európai flippereket is kiállítanak, de komoly szerepet kapnak az "ősök" is. Látható lesz például a valaha készült legnagyobb flipper, a billiárdgolyóval működő óriási Hercules, amellyel a látogatók Magyarországon csak a kiállítás idején játszhatnak majd. A tárlat része továbbá az első flipperkaros gép, a Humpty Dumpty is, valamint a műfajban legnépszerűbbnek számító Addams Family is.

A háromnapos játékon túl az érdeklődőket egyéb programok is várják. A legrátermetebbeket pénteken egy versennyel várják, amelyen összemérhetik tudásukat a Midway játékgyártó által 1995-ben kiadott klasszikusán, az Ultimate Mortal Kombat 3-ban, szombaton pedig Ian Livingstone fantasy író, videójáték-fejlesztő előadására kerül sor.

A szerző munkásságát a magyar olvasók leginkább a Kaland, játék, kockázat című sorozatból ismerhetik, de nevéhez fűződnek A Tűzhegy Varázslója, a Halállabirintus vagy A Gyíkkirály Szigete című könyvek is, amelyekből világszerte több mint 18 millió példányt adtak el. Az angol író előadásának fókuszában a játékiparban eltöltött hosszú évei állnak, de szó esik majd az 1984-ben megjelent klasszikus Eureka videojátékról is, amelyet annak idején Budapesten programoztak.

A dedikálójegyek az előadásra már elkeltek, de a Livingstone-prezentáció angol nyelven minden szombati látogató számára meghallgatható lesz.

Fotó: Horváth Péter Gyula

Ajánljuk még

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.