Pesti Srácok

Kényszerleszállást hajtott végre a Szojuz űrhajó, fedélzetén két űrhajóssal

A hordozórakéta meghibásodása miatt kényszerleszállást hajtott végre nem sokkal csütörtöki felbocsátása után a Nemzetközi Űrállomásra elindított Szojuz MSZ-10 orosz űrhajó, a fedélzeten lévő orosz és amerikai űrhajós épségben földet ért az ejtőernyővel fékezett visszatérőkabinban.

MTI

Az űrhajót kazahsztáni Bajkonur űrrepülőtérről egy Szojuz-FG hordozórakétával indították el közép-európai idő szerint 10 óra 40 perckor, fedélzetén az orosz Alekszej Ovcsinyinnel és az amerikai Nick Hague-gel. Két perc 45 másodperccel a start után az orosz Ovcsinyin, a küldetés parancsnoka a fellövésről közvetített élő tévéadásban nyugodt hangon közölte, hogy gondok vannak a hordozórakétával.

PestiSracok facebook image

Az amerikai űrhivatal, a NASA egy szakértője azt mondta, hogy a hordozórakéta első fokozatának leválása után néhány másodperccel a második fokozat hajtóműve meghibásodott.

Egy, a helyszínen készített fényképen látható, hogy sikeres volt a rajt, de az első fokozat leválása után rendellenes fénycsóva tűnt fel az űrhajónál.

A meghibásodást követően a személyzet kényszerleszállást hajtott végre, az ejtőernyővel ereszkedő visszatérőkabin a kazahsztáni sztyeppén landolt, 25 kilométerre Dzsezkazgan várostól, 450 kilométerre az indítás helyétől. A személyzet két tagja a földet érés után kapcsolatba lépett az irányítóközponttal. Nemsokára katonai deszantosok érkeztek a helyszínre, akik egy An-26-os típusú katonai repülőgépről ereszkedtek le ejtőernyővel. Kiemelték a visszatérőkabinból a két űrhajóst, majd Dzsezkazganba szállították őket orvosi vizsgálatra.

Egy forrás azt mondta, hogy az űrhajósok jól vannak, bár nem kifogástalan állapotban. Az orvosok szerint ugyanakkor állapotuk nem igényel különleges kórházi ellátást. Az űrhajósokat Moszkvába tervezik szállítani.

Dmitrij Rogozin, a Roszkoszmosz vezérigazgatója a Szojuz MSZ-10 rakéta mentőrendszerének rendkívüli megbízhatóságát méltatta egy Twitter-üzenetben. Ebben azt is írta, hogy az összes Szojuz-FG hordozórakétát átvizsgálják.

Jurij Boriszov orosz miniszterelnök-helyettes ezzel egy időben bejelentette, hogy a baleset körülményeinek teljes kivizsgálásáig felfüggesztik az űrhajós küldetéseket ezzel a típusú hordozórakétával. Hozzátette, reméli, hogy az Egyesült Államok megértő lesz a történtekkel kapcsolatban.

A Szojuz űrhajók az egyetlen utánpótlási eszközét jelentik a Föld körül keringő Nemzetközi Űrállomásnak (ISS), amióta a NASA amerikai űrügynökség 2011-ben befejezte űrsiklóprogramját, de orosz közlés szerint az ISS jelenlegi személyzete hosszú időre elegendő tartalékokkal rendelkezik.

fotó: NASA/Bill Ingalls

Ajánljuk még

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.