nasa
Elszabadultak a washingtoni mocsárban, már Elon Musk is Putyin embere
Ezen a héten Bill Nelsonra, a NASA igazgatójára osztották a szerepet, hogy nyilvánosan oroszbérencséggel vádolja Elon Muskot. A komoly, géppel írt feljelentése abból állt, hogy olvasta a Wall Street Journalt, mely lap szerint Musk 2022 óta rendszeresen beszélget Putyinnal. A NASA igazgatójában felmerült gyanúról pedig a Wall Street Journal számolt be, hogy teljes legyen az információs kör. Nem a semmiből jött az amerikai űrügynökség támadása.Akkor is levadásszák Trump támogatóit a komcsik, ha az emberiség is beledöglik
A haladó nyugati woke demokraták simán feláldoznák a saját országuk érdekeit, de akár az emberiség technológiai fejlődését is leállítanák teljesen, csak azért, hogy tönkretegyenek egyetlen embert, aki Donald Trumpot támogatja, és/vagy bírálja a transzneműséget és a nemátalakító műtéteket. A kaliforniai neokomcsik most épp Elon Muskot akarják levadászni, egyelőre még nem úgy, ahogy Trumpot próbálták, hanem gazdasági módszerekkel és ellehetetlenítéssel. Az sem nagy ár a nemes cél érdekében, ha az emberiség soha nem jut el egy másik bolygóra; a lényeg, hogy Trump támogatója megkapja a méltó büntetését.Az egész világon leállíthatja az internetet a péntek éjjeli napvihar
Húsz éve nem látott erősségű napvihar érheti el a földet ma éjjel. A szerda óta zajló sorozatos napkitöréseket egy szokatlanul erős mágneses követi péntek este 6 óra körül. Az esemény hatással lehet a Föld elektromos és kommunikációs hálózataira és a bolygó körül keringő műholdakra, így a globális internetes hálózatokra is.A NASA a magas költségekre hivatkozva törölte a VIPER holdjáró küldetését
Az amerikai űrhivatal (NASA) szerdán a túl magas költségekre hivatkozva bejelentette, hogy törli a VIPER (Volatiles Investigating Polar Exploration Rover) holdjáró küldetését.Felrobbant egy orosz műhold, a Nemzetközi Űrállomás legénysége fedezékbe húzódott
Felrobbant egy orosz megfigyelő műhold szerda éjjel, a Nemzetközi Űrállomáson (ISS) tartózkodó űrhajósoknak fedezékbe kellett húzódniuk az incidens miatt - közölte az amerikai űrkutatási hivatal (NASA).Szijjártó Péter: megvan a végleges döntés a következő magyar űrhajósról
A szakértői bizottság végleges döntése alapján Kapu Tibor lehet az az ember, akit Magyarország hosszú évtizedek után ismét a világűrbe küld, míg a tartalék űrhajós Cserényi Gyula lesz, ők fogják elvégezni a kiképzés utolsó fázisát - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Budapesten.Törökország első űrhajósa megérkezett a Nemzetközi Űrállomásra
Törökország első űrhajósa és három európai társa megérkezett szombaton a Nemzetközi Űrállomásra (ISS).Ez már biztos: Magyarország hosszú évtizedek után ismét embert küld a világűrbe
Aláírta a szerződést Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Texasban az amerikai űrkutatási hivatallal (NASA) szorosan együttműködő Axiom Space nevű vállalattal, és ennek nyomán immáron biztossá vált, hogy évtizedek után a második magyar űrhajós is megkezdheti a misszióját 2024 végén vagy 2025 elején.Rendkívüli bejelentést tett Szijjártó Péter (Videó!)
A nap folyamán aláírásra kerül a szerződés az Axiom Space nevű amerikai vállalattal, amelynek alapján immár véglegessé válik, hogy Magyarország hosszú évtizedek után ismét embert küld a világűrbe – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden, Austinban.Ajánljuk még