nasa
A Boeing űrhajója visszatért a Földre
Utolsó szakaszához érkezett a Boeing CST-100 Starliner rövidre sikerült első tesztrepülése: az űrhajó két óra körül landolt az új-mexikói White Sands rakétabázis sivatagos területén. A NASA-nak köszönhetően a visszatérést élőben meg lehetett nézni (a leszállás utáni munkálatokat is meg lehet nézni a NASA linkjén). A kísérleti repülés részlegesen sikertelennek bizonyult ugyan – nem sikerült összekapcsolódni a Nemzetközi Űrállomással –, de a rendszerek nagy részét azért élesben ki tudták próbálni. A Boeing űrhajója sima rakétaindítás után nem várt nehézségekbe ütközött: nem tudta elérni a kellő magasságú Föld körüli pályát, ahonnan dokkolni tudott volna a Nemzetközi Űrállomáshoz.Nem fog összekapcsolódni a Nemzetközi Űrállomással a Boeing tesztűrhajója
A Boeing pénteken felbocsátott, utasok nélküli tesztűrhajója letért pályájáról és nem fog összekapcsolódni a Nemzetközi Űrállomással (ISS) – jelentette be az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) sajtótájékoztatóján. A Starliner nevű űrjárművet két napon belül belül visszahozzák a Földre.Két év után visszatért titkos küldetéséről az USA pilóta nélküli űrrepülőgépe
Két évig tartó titkos út után visszatért a Földre az Egyesült Államok pilóta nélküli űrrepülőgépe – jelentette be a Pentagon (az amerikai védelmi minisztérium) vasárnap. Az űrutazás konkrét céljáról a Pentagon csak annyit tudatott: a Boeing által gyártott űrrepülő katonai technológiákat próbált ki.Az amerikaiak öt éven belül űrhajósokat küldenének a Holdra
Az Egyesült Államok öt éven belül ismét űrhajósokat, köztük egy nőt küldene a Holdra - jelentette be Mike Pence amerikai alelnök kedden.Ajánljuk még













