Pesti Srácok

Nem fog összekapcsolódni a Nemzetközi Űrállomással a Boeing tesztűrhajója

null

A Boeing pénteken felbocsátott, utasok nélküli tesztűrhajója letért pályájáról és nem fog összekapcsolódni a Nemzetközi Űrállomással (ISS) – jelentette be az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) sajtótájékoztatóján. A Starliner nevű űrjárművet két napon belül belül visszahozzák a Földre.

A Starlinert személyzet nélkül indították a Nemzetközi Űrállomásra. Az Atlas-V rakéta kilövése rendben zajlott, ám fél órával a start után a Boeing azt jelentette, hogy az űrhajó nem állt arra a pályára, amelyen az űrállomásra jutott volna. A Boeing űrjárművét, a CST-100 Starlinert azért tervezték, hogy az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) asztronautáit a jövőben az ISS-re szállítsa. A cég szakemberei szerint a repülésirányítók minden lehetőséget megvizsgáltak, és hangsúlyozták, hogy az űrkapszula stabil pályán tartózkodik. A Starlinernek egy hétig kellett volna az ISS-szel maradnia.

A United Launch Alliance rakétája a Cape Canaveral-i űrközpontból indult és legalább öt percig látható volt még a sötétedő égen a fehér kondenzcsíkja, miközben érdeklődők ezrei figyelték első útját. A Boeing ezzel az úttal akarta utolérni a SpaceX-et, a NASA másik üzleti partnerét, amely márciusban hajtott végre hasonló fellövést. A Starliner sikeres fellövése esetén a Boeing azt tervezte, hogy nyáron visz asztronautákat az űrbe. November elején a CST-100 Starliner próbarepülésekor három ejtőernyőjének egyike nem nyílt ki. A szerkezet akkor hibásodott meg, amikor az űrhajó azon üzemmódját tesztelték, hogy szükséghelyzet esetén a személyzetet biztonságba helyezze.

A NASA a Boeinget és Elon Musk SpaceX vállalatát választotta ki arra, hogy űrjárművet fejlesszen amerikai űrhajósoknak a Nemzetközi Űrállomásra juttatásához az amerikai űrsiklóprogram 2011-es befejezése után. Az ejtőernyők alkalmazása mindkét vállalat számára nagy műszaki kihívást jelentett és számos kérdést vetett fel a személyzet biztonságát és a repülések gyakoriságát illetően. Az ejtőernyők lassítják le az űrjárművet, amikor szuperszonikus sebességgel visszatér a Földre. A SpaceX Crew Dragon nevű űrhajójával a jövő éve első negyedében tervezi az első próbarepülést űrhajóssal a fedélzetén azután, hogy márciusban befejeződtek a személyzet nélküli tesztrepülések – közölte a cég és a NASA.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: MTI/AP/Terry Renna

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.