Pesti Srácok

Akkor is levadásszák Trump támogatóit a komcsik, ha az emberiség is beledöglik

null

A haladó nyugati woke demokraták simán feláldoznák a saját országuk érdekeit, de akár az emberiség technológiai fejlődését is leállítanák teljesen, csak azért, hogy tönkretegyenek egyetlen embert, aki Donald Trumpot támogatja, és/vagy bírálja a transzneműséget és a nemátalakító műtéteket. A kaliforniai neokomcsik most épp Elon Muskot akarják levadászni, egyelőre még nem úgy, ahogy Trumpot próbálták, hanem gazdasági módszerekkel és ellehetetlenítéssel. Az sem nagy ár a nemes cél érdekében, ha az emberiség soha nem jut el egy másik bolygóra; a lényeg, hogy Trump támogatója megkapja a méltó büntetését.

A büntetés jelen esetben az, hogy a kaliforniai hatóságok rászálltak Elon Musk űrhajós cégére, a SpaceX-re. Ez érdekes módon épp az után történt, hogy az Amerikai Egyesült Államok Űrhadereje megkérte Muskot, hogy gyorsítsa fel a fejlesztéseket (amiből egyébként a NASA, az űrhadsereg és a hadsereg is rengeteget profitál), és növelje meg a rakétafellövések számát a kaliforniai partokról. A haladók viszont kapva kaptak az alkalmon, és úgy döntöttek, hogy nem engedélyezik ezt.

A komcsi- és transzsimogató vezetés valószínűleg azt reméli a tiltástól, hogy a SpaceX nem fogja tudni teljesíteni a vállalásait az amerikai kormány felé, ezért majd szerződést bontanak vele, ami miatt Musk földönfutó lesz, rászokik a fentanilra, és egy sátorban fog élni San Francisco egyik nyomornegyedében. Sőt, még a sátrat is elveszik tőle. Vagy valami ilyesmi.

A politikai boszorkányüldözés kulcsfigurája és zászlóvivője egy bizonyos Gretchen Newsom, az Ocean Beach Commission (a kaliforniai partokért felelős bizottság) oszlopos tagja, aki az ügy tárgyalása során még arra is kitért nagy bölcsen, hogy Musk megsértette a kaliforniai transznemű közösséget. Csak ha esetleg valakinek nem lenne világos, hogy politikai üldöztetésről van szó. Egyébként Gretchen Newsom nem áll rokonságban Gavin Newsom kaliforniai kormányzóval.

PestiSracok facebook image
MTI/AP/Alex Brandon

A bizottság egyébként az elutasítást a rakétaindítások során keletkező zavaró szonikus hatásokkal, a helyi vadon élő állatok életének megzavarásával, a zajjal és a rakéták által keltett törmelékkel próbálja megmagyarázni. Hirtelen a lakosságot is zavarni kezdte a dolog, főleg, hogy elképesztő szerintük egy ilyen rakétakilövés karbonlábnyoma.

Érdekes egyébként, hogy épp arra az emberre húzzák rá a környezetszennyezést és a károkozást az élővilágban, akit nemrég még istenként tiszteltek a kaliforniai haladók, hiszen megalkotta a Teslát, ami elektromos, és amíg nem támogatta Trumpot, addig az jó elektromos autó volt, most már viszont rossz elektromos autó, mert „összetrumpozott árammal” megy.

De visszatérve a bizottságra: szerintük ezek a műveletek nem az emberiség fejlődését, az űrkutatást, a kommunikációs rendszerek fejlesztését, hanem elsősorban a SpaceX kereskedelmi céljait szolgálják. Vagyis Elon Musk gazdagszik belőle, egyébként semmi értelme, legalábbis ezt állítják. És mivel szerintük az űrkutatás eleve is egyre inkább kereskedelmi célokat szolgál, a helyi közösségekre, a vadon élő állatokra és a nemzeti érdekekre gyakorolt hatásokat figyelembe kell venni.

Ami talán a legundorítóbb, hogy Newsom felhozta azt is, hogy Elon Musk hogy merészelt internetet biztosítani a hurrikán áldozatainak ingyen. Szerinte ugyanis ezzel csak be akarja csalni őket abba a helyzetbe, hogy a katasztrófa vége után mindenképpen elő kelljen fizetniük a Starlink szolgáltatásra. Értik, ugye?

A környezetvédelmi aktivisták is beszálltak természetesen, ők a bizottság döntését a kaliforniai part menti ökoszisztémák védelme érdekében tett szükséges lépésnek tartják.

Az ellehetetlenítési kísérlet nem maradt válasz nélkül: Elon Musk SpaceX-je beperelte a kaliforniai szabályozó hatóságokat politikai elfogultság miatt. Hogy mennyi esélye van megnyerni, még nem világos, az viszont fontos elem, hogy a SpaceX főként az amerikai hadsereggel és az űrhadsereggel áll szerződéses viszonyban, tehát egy elég komoly lobbinak érdeke az, hogy működjön az űrprogram és a kísérletezés.

Boca Chica, 2024. október 13.
A SpaceX amerikai ûrkutatási magánvállalat új generációs, hordozórakétából és ûrhajóból álló szupernehéz rakétarendszerének, a Starshipnek az alsó fokozata, a hordozórakéta sikeresen leszáll a cég fejlesztési és kísérleti telepe, a Starbase kilövõállására a Texas állambeli Boca Chicában az ötödik tesztrepülésének végén, 2024. október 13-án.
MTI/AP/Eric Gay

A SpaceX és a hadsereg továbbra is hangsúlyozza, hogy a megnövekedett indítások elengedhetetlenek a nemzetbiztonság és a technológiai innováció előmozdítása érdekében. Azt állítják, hogy ezek a műveletek elősegítik a kommunikációs, megfigyelési és egyéb szövetségi érdekekhez szükséges műholdak telepítését.

Tehát foglaljuk össze: van egy ember és egy cég, akik piaci alapon fejlesztik az űrtechnológiát, a globális kommunikációt, és hatalmas lépéseket tesznek annak érdekében, hogy egyszer az ember felfedezhessen más bolygókat. Őket egy csapat tehetségtelen kommunista irigyli, és nagyon szúrja a szemüket az is, hogy Musk támogatja Trumpot, ezért megpróbálják tönkretenni a céget, még akkor is, ha annak tevékenysége az országnak és a világnak hatalmas szolgálatokat tesz. Képzeljük el, hogy mit tennének velünk, átlagemberekkel. Vagy inkább ne.

Fotó: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.