Pesti Srácok

Kilenc új filmet vetítenek a Spanyol Filmhéten az Urániában

Kilenc új spanyol film: drámák, vígjátékok, thrillerek és egy dokumentumfilm is várja a látogatókat a Spanyol Filmhéten október 16. és 22. között az Uránia Nemzeti Filmszínházban.

MTI

Az idei programban a spanyol filmdíjra, a Goya-díjra jelölt rendezők legújabb alkotásait és a tavalyi Berlinalén a legjobb elsőfilm díjával elismert 1993 nyara című filmet tűzik műsorra.

PestiSracok facebook image

Anunciada Fernández de Córdova y Alonso Viguera, Spanyolország rendkívüli és meghatalmazott nagykövete a programot beharangozó csütörtöki budapesti sajtótájékoztatón hangsúlyozta: a spanyol filmhetek hagyománya több évtizedre nyúlik vissza, de az idén ötödik éve lesz, hogy az Uránia Nemzeti Filmszínház közreműködésével szervezik meg az eseményt.

Az idei filmhét Pablo Berger Abrakadabra című fekete komédiájának vetítésével veszi kezdetét. A rendező Európai Filmdíjra jelölt Hófehérke című fekete-fehér némafilmjét a 2014-es spanyol filmhéten láthatta a magyar közönség. Az Abrakadabra egyik főhősét Maribel Verdú, az egyik legismertebb spanyol színésznő alakítja - hívta fel a figyelmet a spanyol nagykövet.

A másik komédia a Torrente-filmek címszereplőjeként ismert Santiago Segura Kertelés című alkotása, amelyben ugyancsak Maribel Verdú játssza az egyik főszerepet, de feltűnik benne Santiago Segura is.

A kínálatból kiemelte még Isabel Coixet legújabb drámáját, a Könyvesbolt a tengerparton című alkotást. Penelope Fitzgerald azonos című filmjének adaptációja egy asszonyról szól, aki álmai megvalósításáért harcol, de akit a hatalom és a balsors folyamatosan megpróbál megakadályozni küldetésében. A film a Goya-díjszkiosztón megkapta a legjobb filmért, a legjobb rendezésért és a legjobb adaptált forgatókönyvért járó szobrot is.

A tavalyi év nagy kedvence volt Spanyolországban Carla Simón elsőfilmes rendezése, az 1993 nyara című dráma, amely a rendező saját élettörténetét meséli el. Carla Simón hatévesen veszítette el szüleit, mindketten AIDS-ben haltak meg. A megható történetben a rendező szembenéz a történtekkel és feleleveníti egy kislány emlékeit, érzéseit a halállal szemben.

Idén egy dokumentumfilm is szerepel a programban. A sok gyermek, egy majom és egy kastély című, Karlovy Varyban díjazott alkotásban Gustavo Salermon rendező édesanyja főszereplésével örökíti meg anyja megvalósult álmait sok érzelemmel és humorral. Ez a történet pozitív fogadtatásban részesült a spanyol és a külföldi szakmai kritikusok körében is - hangsúlyozta a nagykövet, aki elmondta azt is, hogy a filmeket eredeti nyelven, magyar felirattal láthatja a közönség.

Buglya Zsófia, az Uránia Nemzeti Filmszínház programigazgatója kiemelte: a fesztivál egyik fontos küldetése, hogy olyan filmeket mutassanak be a közönségnek, amelyek nem kerülnek be a magyar filmforgalmazásba. Felhívta a figyelmet arra, hogy a spanyolok a franciák, az olaszok, a britek és a németek mellett az egyik legnagyobb filmgyártó nemzetnek számítanak, ennek ellenére évente nagyjából mindössze öt spanyol alkotás kerül a magyar mozikba.

A filmhét a Spanyol Nagykövetség, a Budapesti Cervantes intézet és az Uránia Nemzeti Filmszínház közös rendezésében valósul meg, a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) és a spanyol Kulturális és Sportminisztérium Film- és Audiovizuális Művészeti Intézetének támogatásával.

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?