Pesti Srácok

Október 18-tól látható a Nyitva

A monogámia kérdéskörét járja körül humorosan Nagypál Orsi Nyitva című első nagyjátékfilmje, amelyet október 18-tól vetítenek a magyar mozikban.

MTI

A szókimondó romantikus vígjáték története egy harminc körüli, hosszú évek óta összeszokott párról szól. Fanni, akit Radnay Csilla alakít, és Bálint, akit Kovács Lehel játszik, hogy a szenvedélyt újra felélesszék kettejük között, megnyitják kapcsolatukat a szexuális kalandok előtt. Ez azonban nehéz feladatnak bizonyul mindkettőjüknek. A filmet íróként és rendezőként is a London Film Schoolban végzett Nagypál Orsi (Hidegzuhany, Terápia, Csak színház és más semmi, Tóth János) jegyzi.

PestiSracok facebook image

A rendező-forgatókönyvíró elmondta: a film témáját baráti környezetéből vette." Mindenhonnan folyamatosan hallottam a sztorikat a párkapcsolatok válságáról, nehézségeiről. Ez egy életkori dolog is, huszonévesen még arról beszélgettünk, hogy ki kivel jön össze, harminc év fölött már arról van szó, hogy milyen együtt lenni valakivel. Milyenek a hétköznapok, amikor bejön a rutin a kapcsolatba, és ki hogyan reagál erre" - magyarázta a rendező, aki szerint átalakulóban van az, ahogy a hosszú távú kapcsolatokról és a monogámiáról gondolkodunk. Célja az volt, hogy szórakoztató filmet készítve sokakhoz eljussanak azok a kérdések, amelyeket a film felvet: hogy mit várunk el egy párkapcsolattól, szüksége van-e mindenkinek a hosszú távú együttlétre, tudja-e ezt mindenki csinálni.

A rendező ösztönözni szeretné a nézőket arra, hogy kezdjenek el őszinte párbeszédet folytatni a párkapcsolatokról, hiszen nagyon sok ember számára nehézséget okoz párjával fenntartások nélkül beszélgetni a problémákról. Sokszor magunknak is hazudozunk, és inkább másra fogjuk a problémákat - mondta. A rendező szerint sokan nem tudjuk, konkrétan mit jelent az, hogy a párkapcsolatokon dolgozni kell, és azt sem, hogy egyáltalán mit jelent ez a munka. "Párkapcsolatokon belül sokszor azért romlanak el a dolgok, mert nem tudjuk őszintén megbeszélni a problémákat" - hívta fel a figyelmet. A filmben is mind a két karakternek bőven van mit bevallania egymásnak, és bőven van miért a tükörbe néznie.

Nagypál Orsi beszélt arról is, hogy minden munkájánál nagy hangsúlyt fektet az előzetes kutatásra. "Itt is megtettem a kötelező lépéseket: rengeteg szociológiai és szexuálpszichológiai kutatást olvastam a témában, és beszélgettem mindenféle kapcsolati felállásban élőkkel a monogámoktól a swingerezőkön át poliamórokig" - hangsúlyozta. A Nyitva csaknem öt éven keresztül készült, nyolc évvel azután lett kész, hogy a rendező lediplomázott a London Film Schoolban. "Szerencsére sok epizód sorozatot forgathattam az utóbbi években, és ebből rengeteget tanultam" - hangsúlyozta.

A Nyitva operatőre Herbai Máté, vágója Mezei Áron, a zeneszerző Moldvai Márk. A film jelmeztervezője Breckl János, látványtervezője Bagyarik Endre, producerei Kálomista Gábor és Helmeczy Dorottya.

Fotó:Bruzák Noémi

Ajánljuk még

Vajon minek és hogyan állított ki százegy kutyaútlevelet a határzár idején az állatorvosi praxisát szüneteltető Hadházy Ákos? - Frissítve: reagált Hadházy

Exkluzív 2021 március 23.
2020 januárja óta összesen száznál is több kutyának állított ki útlevelet Hadházy Ákos, a két pártot már elhagyó, jelenleg független országgyűlési képviselő, aki leadott vagyonnyilatkozata szerint hivatalosan szünetelteti állatorvosi praxisát – tudta meg a PestiSrácok.hu. A helyzet több szempontból is kínos: először is, az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény szerint parlamenti képviselő kereső tevékenységet nem folytathat, még ha valamilyen szellemi tevékenységet végez is, azért pénzt nem fogadhat el. A kisállat útlevél kiállítása azonban nagyon is pénzbe kerül, az okmányt kiállító állatorvos is kötelezően fizet ezért a kamarának. Ha saját cégen keresztül jutna a tevékenysége ellentételezéséért pénzhez egy honatya, azt is be kell jelentenie az Országgyűlés elnökének. Csakhogy Hadházy Ákos – úgy tudjuk – nem ezt jelentette be, hanem az ellenkezőjét, hogy szüneteltetni a praxisát. Mellesleg ezt saját kézírással is leírta és ellenjegyezte, a vagyonnyilatkozatában. Ha mindez nem lenne elég, még egy kérdés felvetődik: mégis kinek, kiknek és miért állít ki valaki több mint száz kutyaútlevelet a koronavírus-járvány kellős közepén, amikor szinte az egész világ zár alatt van és az emberek sem utaznak. Cikkünk megjelenése után válaszolt kérdéseinkre Hadházy Ákos, aki a tőle szokásos diktatúrázás, orbánozás, fideszezés mellett elárulta: annyira szeret állatokat gyógyítani, hogy ingyen is megteszi, sőt, a jelek szerint az útlevelek kiállításakor szívesen megfizeti a kötelező illetéket is. A képviselő válaszát kérésére változtatás nélkül közöljük.

Nincs kezelhetetlen gyerek, csak meg kell tanulnunk nevelni – PS-interjú Beszédes Henrietta gyermeknevelés-specialistával

Exkluzív 2021 december 29.
Nem vagy rossz anya, és nincs olyan, hogy kezelhetetlen gyerek – vallja Beszédes Henrietta gyermeknevelési specialista. A kétgyermekes fiatal édesanya egészen új szemléletmóddal dönti le a sztereotípiákat és győz meg arról, hogy minden sokkal egyszerűbb a megoldás gyermeknevelési nehézségeinkre, mint eddig hittük. A legfőbb probléma, hogy senki sem mondja meg, tanítja meg, hogyan kell gyermeket nevelni, mi egyáltalán az, hogy nevelés – azt hisszük, ennek ösztönből kell jönnie. Találunk ugyan garmadával könyveket nevesebbnél nevesebb gyermekpszichológusok, szakemberek tollából, csak éppen a gyakorlatban valahogy nem úgy működnek a dolgok. Jön a patthelyzet, a mindennapos harcok és az önvád: nekem ez nem megy, rossz anya vagyok. Az sem túl nagy segítség, hogy oly könnyen ragasztanak bélyegeket a gyermekekre, mondják ki speciális nevelési igényűnek, nehezen kezelhetőnek, mert egyszerűen nem illik bele az átlagosba, a megszokottba, mert valamiért más. A megélt és ránk zúdított problémák özönében aztán a legfontosabbra figyelünk egyre kevésbé: hogy ki is az a gyermek, akit nevelünk, mit gondol, mit akar és miért, mi az, amitől egyedi, amitől különleges. Beszédes Henrietta szerint éppen ez lenne a lényeg és a kulcs az egyszerű neveléshez: látni, érteni és kibontakozni hagyni azt a másik emberi lényt, aki ránk bízta az életét, de attól az még az övé. Heni televíziós riporterből lett gyermeknevelési specialista. Édesanyaként és kommunikációs szakemberként jött rá, hogy a nevelés legfőbb eszköze pontosan az, amit a munkájában nap mint alkalmaz: a kommunikáció, a megértés és együttműködés.