Pesti Srácok

Új színt kaptak Dobóék

Az eredeti bemutató után fél évszázaddal ismét mozivásznon lesz látható Várkonyi Zoltán klasszikusa, a felújított Egri csillagok, amelyet vasárnaptól országszerte vetítenek.

MTI

A forgalmazó közleménye felidézi, hogy Gárdonyi Géza azonos című történelmi regényéből Nemeskürty István írt forgatókönyvet. Ez alapján Várkonyi Zoltán rendezésében 1967-1968 során megvalósult a magyar filmgyártás addigi legnagyobb produkciója, a korszak legnagyobb színművészeivel, magas színvonalú filmes technikákkal és megannyi statisztával, hiszen a hadügyminiszter a Magyar Néphadsereg ötezer kiskatonáját vezényelte ki a forgatásra, ők alakították a török sereget.

PestiSracok facebook image

A filmhez Szász Endre tervei alapján Pilisborosjenőn felépítették az egri vár mását. Több ezer fegyvert, korhű díszletek és jelmezek százait készítették el a forgatáshoz, amely több mint másfél évig tartott különböző magyarországi helyszíneken és Bulgáriában, a Fekete-tenger partján.

A sikerhez nagyban hozzájárult, hogy a kor legkiválóbb színészeivel forgattak: Sinkovits Imre Dobó Istvánt alakította, Bárdy György pedig Jumurdzsákot formálta meg. Cecey Éva Venczel Vera szerepében, Kovács István pedig Bornemissza Gergely szerepében volt látható. Mellettük szerepelt még a filmben Benkő Péter, Gobbi Hilda, Latinovits Zoltán, Ruttkai Éva, Major Tamás, Szemere Vera, Bessenyei Ferenc, Koncz Gábor és Zenthe Ferenc is.

A film körüli felhajtásra jellemző volt, hogy akkoriban szokatlan módon már az előkészületekről és a forgatásról is folyamatosan cikkeztek az újságok, sőt Bornemissza Gergely és Cecey Éva szerepére Várkonyi közvéleménykutatást is indított az Ifjúsági Magazin hetilap hasábjain, amelyre tízezrével érkeztek szinte egyöntetű szavazatok. A bemutató hatalmas siker lett, az Egri csillagok a magyar filmgyártás máig meghatározó darabjává vált, amely az 1948 óta elkészült magyar mozifilmek közül a harmadik legnépszerűbb alkotás a maga kilencmillió feletti nézőszámával.

A filmtörténeti klasszikust az 50. évforduló alkalmából a Filmalap digitalizálási és felújítási programjában teljeskörűen, 4K felbontásban restaurálták a Filmarchívum és a Magyar Filmlabor szakemberei. Az alkotás szín- és fényvilágának felújítására a Filmarchívum Csukás Sándor operatőrt kérte fel, aki Szécsényi Ferencnek, az Egri csillagok operatőrének tanítványa, barátja volt.

A nyilvános díszbemutatót vasárnap, a Pólus Mozi Nagytermében tartják, ahol a vetítés előtti felvezető beszélgetésen részt vesz Kovács István és Benkő Péter színművész is. Az ugyanerre a napra eső 3. Európai Art Mozi Nap keretében országszerte számos további helyszínen vetítik az Egri csillagokat, többek között a budapesti Kino és Művész moziban, továbbá Szegeden, Pécsett, Szolnokon, Szombathelyen, Miskolcon, Székesfehérváron, Tapolcán, Cegléden és Gyöngyösön is, október 25-től pedig Egerben valamint a budapesti Tabán és Pólus Moziban is elérhető lesz a film.

A legtöbb filmszínházban iskolák részére kedvezményes csoportos vetítéseken is megtekinthető az alkotás, ebben a forgalmazó Pannonia Entertainment nyújt szervezési segítséget a pedagógusoknak.

Fotó: mafab

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.