Pesti Srácok

Visszatér a TOTO Magyarországra

Június 27-én a Budapest Sportarénában lép fel a legendás TOTO együttes. Ez a turné az amerikai banda leghosszabb koncertkörútja évek óta, amelyet most kiterjesztenek 2019-re, és az egész világra.

061.hu

A könnyűzene történetében csak néhány előadó mondhatja el magáról, hogy nagyobb befolyása volt a popkultúrára, mint a TOTO muzsikusainak. A zenekar tagjai szólóban több mint ötezer albumon hallhatóak, amelyek összesen közel fél milliárd példányban keltek el és több mint 200 Grammy-jelölést gyűjtöttek be.

PestiSracok facebook image

A több mint 40 együtt töltött év alatt több ezer dalt alkottak, köztük minden idők legnagyobb példányszámban eladott albumaira is, amellyel tovább növelték elismertségüket, s közben a TOTO megmaradt az egyik legnépszerűbb és legkeresettebb koncertzenekarnak.

A TOTO saját lemezeinek eladásai meghaladják a 40 millió példányt. Továbbá egyike azon kevés 70-es évekbeli zenekaroknak, amelyek a változó tendenciákat és stílusokat be tudták építeni a munkásságukba, így élvezhetik a több generációs rajongótábor folyamatos támogatását.

A zenekar vadonatúj válogatás lemeze, a 40 Trips Around The Sun (Sony Music) márciusi megjelenésekor tucatnyi országban debütált a slágerlisták élvonalában.

Az olyan klasszikus TOTO slágerek, mint a Rosanna vagy az Africa Weezer feldolgozása tonnányi médiamegjelenést vontak magukkal, a 20 milliós streaming mellett. Ráadásul az eredeti zeneszámok újjáéledését is előidézték; csak a Spotify-on több mint 422 milliós lejátszásnál tartanak.

A TOTO nemrégiben jelentette be egy különleges gyűjtemény, az All In megjelenését, amely november 30-tól lesz kapható.

40 Trips Around The Sun elnevezésű turnéjuk már megkezdődött, Európában és Észak-Amerikában volt eddig látható, és produkált teltházas előadásokat, többek között az amszterdami Ziggo Dome-ban, a londoni Royal Albert Hall-ban, illetve a Ryman Auditoriumban Nashville-ben, június 27-én pedig hozzánk is ellátogatnak.

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.