Pesti Srácok

Átadták a megújult Váci Dunakanyar Színházat

Megújult 345 millió forint kormányzati támogatással a Váci Dunakanyar Színház, amelyet vasárnap, az évadnyitó előadást megelőzően adott át a közönségnek Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) parlamenti államtitkára, a térség országgyűlési képviselője és Kis Domonkos Márk színházigazgató.

MTI

Rétvári Bence felidézte, hogy a tervezésre 20 milliót, a felújításra 325 millió forint támogatást kapott a teátrum. Sok más fővárosi és vidéki kulturális intézményhez hasonlóan a kormány azért tartotta fontosnak ezt a felújítást, mert úgy véli, hogy a nemzeti kultúrák reneszánsza következik el - fogalmazott a politikus.

PestiSracok facebook image

Rámutatott: Európa nyugati felében elfelejtődni látszik, hogy mi az az európai kultúra, mi az a nemzeti kultúra - kevésbé értékelik, és néha le is akarják cserélni. A magyarok viszont úgy vélik, hogy "mi a kultúránkban élünk, a nyelvünkben, a lelkünkben és a gondolkodásunkban" - emelte ki.

A Kárpát-medencei magyarokat a kultúrájuk köti össze, és a kultúra tudja leginkább meghatározni, hogy ki a magyar - fogalmazott -, ezért fontos a kormány számára minden kulturális hídfőállás erősítése, határon innen és határon túl. Ezért fontos az olyan színvonalas, szépen kialakított színház, mint a váci, amely nemcsak az itt élőknek, hanem a környékbelieknek is egyfajta kulturális gyűjtőpontja - tette hozzá.

Emlékeztetett arra, hogy hat évvel ezelőtt Kis Domonkos Márk vezetésével egy tetterős, fiatal csapat életet lehelt egy régi épületbe, sikeres színházat hozott létre, és az alapítás óta az idelátogatók száma évről évre nőtt. "Ahol vannak tetterős csapatok, ahol a nemzeti kultúraelkezd bimbózni, oda a kormányzati segítség mindig meg fog érkezni" - jelentette ki.

Kis Domonkos Márk színházigazgató elmondta, hogy négy hónap alatt sikerült elvégezni a munkálatokat, és a vasárnapi átadással elkezdődött a teátrum új évada. Az újjászületett épületben Molnár Ferenc Az ördög című vígjátékának premierje várta a közönséget.

A több száz millió forintos korszerűsítés során a színházban megújult a nézőtér, két díszpáholyt alakítottak ki, kibővült a színpad, süllyesztőt és forgószínpadot is beépítettek, korszerűsítették a hang- és fényrendszert, illetve légtechnikai rendszert alakítottak ki a színházteremben. Az épület külső megjelenése szintén megváltozott, visszakapta az eredeti, 1927-es külsőt a két ovális ablak helyreállításával.

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.