Pesti Srácok

Épül, szépül - Két fővárosi építészeti nívódíjat is kiosztottak idén (VIDEÓ)

A Graphisoft Park fogadóépülete és a kőbányai ügyfélszolgálati központ kapta idén a Budapest Építészeti Nívódíjat. Ebben az évben a két nagydíj mellett kiemelt dicséretet kapott az Új Hegyvidék Galéria, a Palatinus Strandfürdő műemléki főépülete, egy kőbányai háziorvosi rendelő rekonstrukciója, valamint az őrmezői P+R parkoló és pavilon épülete - hangzott el a Fuga Budapesti Építészeti Központban tartott csütörtöki díjátadón.

061.hu

"A pár nap múlva 145 éves Budapest bizonyítja, hogy mindig képes megújulni, dinamikusan fejlődő igazi világváros" - emelte ki Szalay-Bobrovniczky Alexandra humán főpolgármester-helyettes, az elismerést odaítélő zsűri elnöke. Kiemelte, hogy a fejlődéshez olyan alkotók és jó példák kellenek, mint amilyenek az építészeti munkák is. Mártonffy Miklós, Budapest főépítésze arról beszélt, hogy "használjuk ezeket az épületeket és örüljünk nekik, mert miértünk épültek, értünk szépek és hasznosak". Csapó Balázs, a Budapesti Építész Kamara elnöke felidézte, hogy a díj legfontosabb célja, hogy magát az építészetet hirdesse és vigye azt közelebb a hétköznapokban is mindenkihez.

PestiSracok facebook image

A zsűri értékelése szerint a Sugár Péter, Ilyés-Fekete Zsuzsa és Kun Tamás építészek által tervezett Graphisoft Park fogadóépületénél "az eredmény minősége, a tervezői hozzáállás, a habitus és módszer is egyaránt példaértékűnek tekinthető". A Vikár András, Lukács István és Gál Árpád által tervezett kőbányai ügyfélszolgálati központnál pedig egyebek mellett a bővítés és a városképi illeszkedés példaszerűségét, valamint az ellentétekre épülő tökéletes harmóniát emelték ki a bírálók. A Budapest Építészeti Nívódíjra olyan Budapest közigazgatási területén található alkotásokkal nevezhettek, amelyek Budapest építészeti arculatát vagy egy városrész használatát, megjelenését javítják. Idén 18 pályamű közül választotta ki a díjazottakat a zsűri, amelynek Szalay-Bobrovniczky Alexandra mellett tagja volt Csomay Zsófia belsőépítész és Mártonffy Miklós, Csapó Balázs, Aczél Gábor, Kovács Csaba, valamint Z. Halmágyi Judit építészek.

https://youtu.be/I4LOqoyDlZ8

A videót készítette: Szabó Fruzsina Anna és Tihanyi Rita

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.