Pesti Srácok

Geosütemények is lesznek a Földtudományos Forgatagon 

Kiderül, mi lesz a jövő év ásványa és ősmaradványa, megrendezik az ország első geosütisütő-versenyét és még a megújult Utazó Planetárium is bemutatkozik az idei Földtudományos Forgatagon november 10. és 11. között, a Magyar Természettudományi Múzeumban.

MTI

A novemberi interaktív geokiállításon a földtudományi kutatással foglalkozó magyarországi állami és akadémiai kutatóintézetek, természettudományi gyűjtemények, felsőoktatási intézmények és vállalatok is bemutatkoznak - közölték a szervezők. A nemzeti parkok és geoparkok Magyarország legszebb felkereshető földtani látványosságait sorakoztatják fel, de geotúra ajánlatokkal is várják az érdeklődőket. A gyerekeknek geojátszóházzal, az érdeklődő fiataloknak és felnőtteknek pedig ismeretterjesztő filmekkel, előadásokkal készülnek, akik megfogható módon ismerkedhetnek meg az évmilliók történetével. Mindezeken túl lesznek többek közt digitális terepasztalok, bányagépek működését modellező Lego-robotok, lesz szó a Mars-kutatásról, játékos interaktív programok a Pásztói Múzeummal, talajtan és dino-labirintus, de ásványbemutató is. A rendezvény szombati megnyitóján pedig bejelentik, hogy mi lesz a jövő év ásványa és ősmaradványa.

Hagyományteremtő programként az első geosütisütő-versenyt is megrendezik azok számára, akiknek egy tortaszelet láttán földtani rétegek, a kakóscsigáról egy ammonitesz, a kúpforma tortán égő tűzijátékról pedig a Stromboli jut eszükbe. A versenyre öt kategóriában lehet nevezni: 10 éves a Földtudományos Forgatag, Az év ásványa a fluorit, Az év ősmaradványa a Balatonites, Kontinens-kontinens kollízió, valamint A Burgess-pala faunája. A zsűri a frappáns jeligét, az ízletességet és ötletes megvalósítást díjazza. A győztes vándorserleget kap, és egy éven át viseli az Év geocukrásza címet. A versenyre vasárnap 14 óráig lehet nevezni a helyszínre szállított süteményekkel. Az eredményhirdetés aznap délután lesz.

PestiSracok facebook image

Kép: MTTM

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.