Pesti Srácok

Katolikus gimnáziummá alakítják a tatabányai bányakórházat

A bontással megkezdődött az 1900-ban épült, romos bányakórház átépítése katolikus gimnáziummá - jelentette be a leendő oktatási intézményt fenntartó Székesfehérvári Egyházmegye püspöke pénteken, az építkezés helyszínén tartott sajtótájékoztatóján.

MTI

Spányi Antal hozzátette: az épület a tervek szerint 2020-ban fogadhatja az első tanulókat. A területen a nem hasznosítható épületeket elbontják, de eredeti állapotába állítják vissza a kórház helyi védettséget élvező homlokzatát. A beruházás összege 3,6 milliárd forint, az egyházmegye a Modern városok program keretében kapja meg ezt az összeget a munkálatokra. A leromlott állagú ingatlant a kormány 2016 őszén adta a Magyar Katolikus Egyház tulajdonába. Schmidt Csaba (Fidesz-KDNP) polgármester ismertette: a gimnázium a városban már működő óvoda és általános iskola nevelési kínálatát egészíti ki. A Szent Erzsébet Óvodában 170 gyermeket gondoznak, a Szent Margit Általános Iskolában 272 diák tanul. A gimnázium épületében felmenő rendszerben, nyolc év alatt 12 osztályban 400 fiatalra számítanak. Turzáné Papp Erika, a Szent Margit Általános Iskola igazgatója elmondta, hogy a két intézmény közös igazgatás alatt működik, és már jövő ősszel elindítanak egy négy évfolyamos gimnáziumi osztályt az általános iskola termeiben.

PestiSracok facebook image

A bányakórházat a Magyar Állami Kőszénbánya Részvénytársulat építette 1900-ban, ez a megyeszékhely egyik legrégibb középülete. Az ingatlan harminc évig üresen állt, korábbi tulajdonosa, a megyei önkormányzat többször próbálta értékesíteni, közben pedig az épület teljesen leromlott, életveszélyessé vált. A gimnáziummá alakítás terveiben közreműködő Damokos László, Tatabánya főépítésze korábban az azt mondta, hogy egy négy szaktanteremmel kiegészített 12 osztályos gimnázium helyezhető el a kórház alagsorának, két szintjének és tetőterének hasznosításával. A kórház a száz évvel ezelőtti bányásztelepülés központjában, a mai Óvárosban épült. Közelében van a Jászai Mari Színház, Népház, a Tiszti Kaszinó, a Szent István templom és a település első községházája. A város elkötelezett az Óváros régi arculatának helyreállításában, megújult a színház, a volt községháza, a környék közparkjai és korhű állapotába állítják vissza a kaszinót, szintén kormánytámogatással.

Kép: worldpress

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.