Pesti Srácok

Lenin-kultusz Hódmezővásárhelyen

A Lenin-kultuszt és annak képzőművészeti ábrázolását bemutató tárlat nyílik az Emlékpont és a Kogart Alapítvány szervezésében pénteken Hódmezővásárhelyen. A tanító célzattal létrehozott kiállítás célja megismertetni az érdeklődőkkel a Lenin-kultusz kialakulását az 1910-es, 20-as évektől Oroszországban, majd a Szovjetunióban, megjelenését Magyarországon az 50-es években, majd popularizálódást a rendszerváltozást követően.

MTI

A 2019 február végéig látogatható tárlat időutazás lesz mindazoknak, akik már éltek 1990 előtt, és tanító célzatú kiállítás a 35 évnél fiatalabbaknak, akik nem is ismerik azt az időszakot. Ez utóbbit segítik az egyes alkotásokhoz kapcsolódó magyarázatok, melyek részletesen bemutatják a korszakot és az olyan rá jellemző fogalmakat mint például az ideológiai harc - közölte a művészettörténész.

PestiSracok facebook image

Az Emlékpont időszaki kiállítóterében láthatók az államszocializmus évtizedeinek hazai Lenin-ábrázolásai a közismert szovjet reprodukcióktól, a magyar művészek alkotásain keresztül egészen az ikonikussá vált vásárhelyi "trónoló" Leninig. A tárlat fontos darabjai Udvardy Csaba sebészorvos Lenin-szobor átiratai. Az alkotó elsősorban azokat a kisméretű Lenin-szobrokat alakítja át, amelyek a szocializmus idején minden pártirodában ott voltak.

A kisplasztikák humoros átalakításaival reflektál a szocializmus korának valamilyen fontos jelenségére, úgy mesél a korról, annak ideológiájáról, butaságairól, az esetlenségeket kifigurázva, hogy közben tanít is - tudatta a kurátor, hangsúlyozva, a művek - sokszor nyelvi játékot rejtő - címükkel alkotnak egységet.

Udvardy Csaba művei tökéletesen illeszkednek az 1960-as években Amerikában indult popkultúra törekvéseihez - például Andy Warhol alkotásaihoz -, melyek már a szocializmus idején devalválták a Lenin-kultuszt - fogalmazott a művészettörténész.

Fotó: Wikipédia

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.