Pesti Srácok

Nemzetközi filmes siker: Tóth Barnabás nyerte az Alter-Native filmfesztet

A magyarországi Tóth Barnabás Susotázs (Chuchotage) című munkája nyerte a marosvásárhelyi 26. Alter-Native Nemzetközi Rövidfilmfesztivál fődíját, amelyet a Maros megyei önkormányzat ajánlott fel - közölték vasárnap a szervezők.

MTI

Az idén a zsűri 24 ország 48 rövidfilmje közül választotta ki a díjazottakat. Az alkotások között 29 kisjátékfilm, 13 animáció, 5 kísérleti film és egy dokumentumfilm szerepelt. A rövidfilmes versenybe több mint ezer filmet neveztek be, az előzsűri ezek közül válogatta ki a versenyprogram mezőnyét.

PestiSracok facebook image

Tóth Barnabás filmje mellett a Moldovai Köztársaságból érkezett Evgheni Dudceac Milliárd (Billion) című filmje nyerte el a Diákzsűri és az Aáry Tamás Lajos oktatási ombudsman által felajánlott Töltőtoll-díjat. Különdíjban részesült a finn Jukka Silokunnas Eltűnési pont (Vanishing Point) című munkája, a legjobb első filmért járó Simó Sándor Emlékdíjat pedig a német Jonas Riemer Mascarpone című munkája kapta. A Nemzeti Kulturális Alap díjával az ukrán Stepan Koval és Oleksandr Kolodii Labirintus (Labirynth) című filmjét tüntették ki, míg Marosvásárhely díját az orosz Roman Sokolov A naplemente elmélete (The Theory Of Sunset) című filmje kapta.

A vasárnap befejeződött fesztivál Románia legrégebbi filmes seregszemléje. Az erdélyi városban évente megszervezett esemény alapvető célkitűzése, hogy bemutassa a legfrissebb román és magyar filmeket az erdélyi közönségnek. Idén tizenhárom magyar és román játékfilmet vetítettek, ezek közül kiemelkedett a Nemes Jeles László által rendezett Napszállta, amelynek romániai premierje a marosvásárhelyi fesztiválon volt.

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.