Pesti Srácok

Olasz klasszikusok az Urániában

Filmtörténeti klasszikusokon és kortárs mozidarabokon keresztül ismerkedhetnek meg Olaszország tájaival, történeteivel az Uránia Nemzeti Filmszínházban november 21-én induló, Itáliai utazás című vetítéssorozat nézői.

MTI

Az Uránia és a Budapesti Olasz Kultúrintézet közös sorozata kétheti gyakorisággal, tizenhárom alkalommal jelentkezik. Mint felidézték: a sorozat előzménye a 2017/18-as évad nagy sikerű válogatása, a Római anzix volt, amely az olasz fővárosra koncentrált. Ezúttal a "csizma" eldugottabb szegleteibe kalauzolják el a nézőket: néhány észak-olasz város érintése mellett elsősorban a déli tartományokra - Campaniára, Pugliára, Basilicatára, Calabriára, Szardíniára és Szicíliára - összpontosítanak.

PestiSracok facebook image

Szicílába éppen a nyitófilm, Giuseppe Tornatore önéletrajzi ihletésű klasszikusa, a Cinema Paradiso révén juthatnak el a nézők. Campaniát egy másik klasszikus, Vittorio de Sica Házasság olasz módra című remeke idézi meg Sophia Lorennel és Marcello Mastroiannival a főszerepben. Puglia filmje a sorozatban egy tavalyi alkotás, a Disperata bárkája lesz, amely a címbéli falu olaszosan temperamentumos lakóival ismertet meg. A Basilicata parttól partig című vígjáték az olasz csizma "bokájánál" fekvő tartományba röpíti el a nézőket egy éppen újraszerveződő amatőr zenekar kalandjairól mesélve. Calabriába pedig az immár szintén klasszikusnak mondható A calabriai fiú című Comencini-filmmel jutnak el a nézők, egy olyan kisfiú történetén keresztül, aki a római olimpia hatására beleszeret a hosszútávfutásba.

Lazio a helyszíne a sorozat két filmjének is: a Cannes-ban idén bemutatott és a legjobb férfi főszereplő díjával jutalmazott Dogman - Kutyák királya című alkotásnak és Alice Rohrwacher 2018-as csodabogár-történetének, a Szent és a farkasnak. Szardínia szigetére szintén egy egészen új mozifilm, A férfi, aki megvette a holdat című Paolo Zucca-komédia visz át.

Velencét a Lux-díjas A lány és a költő, Toscanát a Paolo Virzi rendezte Toszkán szépség, a Vezúv vidékét pedig Ferzan Özpetek Fátyolos Nápoly című thrillerével járhatja be a közönség. Az északi tartományok közül Piemont került még be az Itáliai utazásba Valeria Bruni Tedeschi színész-rendező Kastély Olaszországban című "kapuzárási komédiájával".

Szerepel a válogatásban a széria címadó darabja, Roberto Rossellini Itáliai utazás című 1953-as filmje is - főszereplők: Ingrid Bergman és George Sanders -, amelyben a külföldi utazó szemével lehet rácsodálkozni a dél-olasz kultúrára.

A filmeket eredeti nyelven, magyar felirattal mutatják be. A Nemzeti Kulturális Alap támogatásával megvalósuló vetítések előtt meghívott vendégek, irodalmárok, filmtörténészek, az olasz kultúra jó ismerői avatják be a közönséget a filmek és a megjelenő tájak titkaiba.

Fotó:film.infodb.hu

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.