Pesti Srácok

Vidnyánszky Attila marad a Magyar Teátrumi Társaság élén

Továbbra is Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház igazgatója vezeti a Magyar Teátrumi Társaságot (MTT). Erről hétfői budapesti tisztújító közgyűlésén döntött az MTT tagsága.

MTI

A szakmai szervezet budapesti sajtótájékoztatóján elhangzott: négy alelnököt is választottak. A következő öt évben Szabó Ágnes, a Gózon Gyula Kamaraszínház; Cseke Péter, a kecskeméti Katona József Színház; Pataki András, a Soproni Petőfi Színház és Oberfrank Pál, a Veszprémi Petőfi Színház igazgatója az MTT új elnökségének tagja. A társaság új Felügyelő Bizottságot is választott.

PestiSracok facebook image

Vidnyánszky Attila, az MTT elnöke arról beszélt, hogy büszkék lehetnek az elmúlt tíz év munkájára. Kiemelte: az elmúlt 8-9 évben az általuk kitalált, felépített rendszer szerint működik az egész színházi szakma, egyre több nézőt befogadva, egyre több színházi hellyel gazdagodva.

Elmondta: a közgyűlésen három új tag - a Fórum Színház, a Magyarországi Német Színház és a Budapest Táncszínház - nyert felvételt, így 68-ra bővült a Magyar Teátrumi Társaság tagsága. "A szakma és a magyar kultúra jövőjét is meghatározni tudó érdekképviseleti szerv, és ebből adódóan nagyon komoly a felelősségünk és így is állunk hozzá a munkához" - fogalmazott.

A következő évek munkájáról szólva elmondta, hogy számos dolgot újra kell szabályozni, tehát az előadóművészeti törvény módosítása az egyik legfontosabb feladat. A befogadószínházak ügye, a pajtaszínházak, az amatőr színházak újraélesztése is központi témájuk és a nemzeti alaptantervvel kapcsolatban is van feladatuk.

A hétfői közgyűlésen a résztvevők beszámolót hallhattak a Magyar Teátrumi Társaság alapítása óta eltelt tíz évről és megvitatták az aktuális színházszakmai kérdéseket.

Szabó László, az MTT titkára két napirendi pontot emelt ki, a társasági adó (TAO) kérdését - hogy mi fog történni a magyar színházi világban a társasági adó rendszerének megszűnése után -, és a nemzeti alaptanterv témáját.

Mint mondta, rengeteg érv, gondolat elhangzott a közgyűlésen a TAO-helyzettel kapcsolatban. Hangsúlyozta, hogy a közgyűlés kinyilvánította, hogy a Magyar Teátrumi Társaság együttműködik a kulturális kormányzattal, és segítségére lesz abban, hogy hogyan kell a TAO megszűnése utáni helyzetben fellépni, milyen módon kell a magyar színházi világ finanszírozottságát és működését megőrizni.

Mint mondta, arról is határoztak, hogy a nemzeti alaptantervvel kapcsolatosan és az oktatás, színházi nevelés területén a MTT aktív szereplő kíván lenni.

Az alelnökök közül Szabó Ágnes a szervezet sokszínűségét emelete ki, mint mondta, az elnökség tagjaként sokrétű feladatot láthatnak el. Cseke Péter arról beszélt, hogy a kezdetek óta a tagok száma tízszeresére nőtt. Pataki András a közeljövő feladatairól szólva a színházpedagógiai témakört és a határon túli színházi együttműködéseket emelte ki. Oberfrank Pál elmondta: úgy érzi, hogy a szakma egyre inkább egymásra talál, mindenkivel megtalálják a közös nevezőt, hogy együtt tudjanak dolgozni a közönségért.

fotó: MTI/Mónus Márton

Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.