Pesti Srácok

Visszapillantó tükör - 75 éves Keith Richards

December 18-án lesz hetvenöt éves Keith Richards, a Rolling Stones gitárosa és zeneszerzője, rockzene élő legendája.

MTI

Dartfordban született, a zene iránti fogékonyságot anyai ágról hozta magával: nagyapja egy dzsesszzenekarral járta Angliát, anyjától Billie Holiday-, Louis Armstrong-, Duke Ellington-lemezeket kapott, és egy gitárt, amin autodidaktaként tanult meg játszani. Gyerekkorában egy kórusban énekelt, még II. Erzsébet királynő előtt is felléptek a Westminster Apátságban.

PestiSracok facebook image

Középiskolai tanulmányaival nem sokat bajlódott, inkább a gitárt nyúzta, az amerikai blues- és rock and roll-számokat gyakorolta. 1961. október 17-én a dartfordi vasútállomáson összefutott egykori iskolatársával, Mick Jaggerrel, s a találkozás mérföldkőnek bizonyult a rock történetében. Jagger Chuck Berry és Muddy Waters Angliában akkor nehezen beszerezhető lemezeit szorongatta a hóna alatt, s a közös zenei érdeklődés hosszú beszélgetéshez, majd kapcsolatuk felújításához, végső soron a Rolling Stones megalapításához vezetett. A banda 1962. július 26-i első fellépését 1963. június 7-én követte az első lemezfelvétel, és hamarosan a Beatles egyetlen komoly vetélytársának számítottak.

Fotó: taringa.net

Diadalútjuk több mint fél évszázada tart, Richards szavaival 70 év fölött is úgy tolják, mint a 40 évesek. (Fellépést először 27 év után, 1990-ben kellett lemondaniuk, amikor Richards ujját elvágta egy gitárhúr.) Mit sem fakuló népszerűségükre jellemző, hogy a 2013 júliusában a londoni Hyde Parkban megtartott koncertjükre a 65 ezer belépőjegyet négy és fél perc alatt kapkodták szét. Bár több turnéjukat is utolsónak harangozták be, még mindig rendszeresen fellépnek, soron következő, No Filter elnevezésű amerikai koncertkörútjuk 2019. április 20-án Miamiban kezdődik, sőt állítólag egy új albumon is dolgoznak.

Richards nem csupán az együttes alapító tagja, hanem igazi motorja, míg Jagger, akihez a rövidebb-hosszabb "haragszomrád-időszakok" dacára is eltéphetetlen kötelékek fűzik, a banda arca. A gitár mellett szükség esetén basszusgitáron, billentyűs és ütős hangszereken játszik, vokálozik, sőt néhány számban a szólóéneket is bevállalta.

Jaggerrel közösen több száz dalt jegyeznek, ezek közül 14 szerepel a Rolling Stone magazin minden idők 500 legjobb dalát összegző listáján. Első közös daluk az As Tears Go By volt, de ezt még Marianne Faithfull vitte sikerre, az együttes első Jagger-Richards kislemeze a Tell Me, első listavezető dala a The Last Time volt 1965-ben. Még ebben az évben a világot is meghódította az (I Can't Get No) Satisfaction, a rockzene talán legismertebb zenei motívuma Richardsnak egy turnén éjszaka jutott eszébe és félálomban játszotta fel egy magnóra - a kazetta két percnyi gitárhangot és 45 percnyi horkolást rögzített.

Richards számos zenésszel (John Lee Hooker, B. B. King, Alexis Korner, a Beatles, Chuck Berry, Bo Diddley, Jerry Lee Lewis, Billy Preston, a Faces, Peter Tosh, Tom Waits, Sheryl Crow, a Neville Brothers) koncertezett vagy készített lemezt, fellépett Leonard Cohennel és Willie Nelsonnal, mert a rocktól távolabbi műfajok is érdeklik. Első szólólemezével 1988-ban rukkolt elő, a Talk is Cheap (Olcsó duma) album közönségsikert aratott, és aranylemez lett. 1992-es Main Offender (Főbűnös) című albumának mérsékeltebb sikere volt, a 2015-ös harmadik próbálkozás, a Crosseyed Heart (Kancsal szív) is pozitív kritikákat kapott.

Richards hosszú ideig - nem egyedüliként a zenekarból - féktelen, önpusztító életet élt, ivott és drogozott, emiatt többször is összetűzésbe került a törvénnyel. Mára sokat szelídült, jókora könyvtára van, szinte habzsolja a könyveket, leginkább a történelmi témákat kedveli, s nehéz elképzelni róla, de 2014-ben még gyerekkönyvet is kiadott, amely második lett a The New York Times bestseller listáján. A ma már ötszörös nagyapa családi kapcsolatai is rendezettek, 1983 óta Patti Hansen amerikai modell a felesége, akivel két lánya van, előző, Anita Pallenberg színésznő-modellel való kapcsolatából három gyermeke született.

A Rolling Stones sok egyéb elismerés mellett Grammy-életműdíjat kapott és a rock and roll halhatatlanja, Richards a dalszerzők halhatatlanja, minden idők egyik legnagyobb rock-dalszerzője, a Rolling Stone magazin 2011-es listáján a világ negyedik legjobb gitárosának bizonyult. A gitár nem csupán "munkaeszköze", de szenvedélye is, mintegy háromezer darabos gyűjteményében Les Paul, Fender, Gibson és egyéb márkájú modellek találhatók a hőskorból. A Guitar World magazinnak 1986-ban viccesen azt mondta: "Adj öt percet, és bármelyik gitárból kihozom ugyanazt a hangzást". Két éve viszont felfedte, hogy ha csak egy gitárja lehetne, azt a Micawber nevű Fender Telecastert választaná, amelyet 27. születésnapjára Eric Claptontól kapott.

2011-ben régi jó barátja, Johnny Depp oldalán színészi tehetségét is bizonyította A Karib-tenger kalózai című film negyedik részében. Jack Sparrow apját, a "kalóztörvény" őrét alakította, a maszkmestereknek az ő esetében nem sok dolguk akadt. Depp négy évig forgatta és 2013-ban fejezte be a Richards életéről szóló dokumentum jellegű, beszélgetős-filozofálós-visszaemlékezős filmet.

Richards - akinek nevéből a rockosabb hangzás kedvéért az első évtizedben elhagyták az s-t - 45 évi pályafutás után, 2010-ben Élet címmel kiadta emlékiratait. A sikerlistás könyv Richards, Johnny Depp és Joe Hurley narrációjával hangoskönyvként is megjelent. A szókimondó gitáros szívesen nyilatkozik és mindig mond valami ütőset vagy botrányosat. Legutóbb a Rolling Stone magazinnak adott nyilatkozatában jelentette be, hogy egy éve abbahagyta a rendszeres italozást, de józanul fellépni még nagyon furcsa élmény számára.

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

Állítólagos zaklató üzenetek miatt kilencedik hónapja tartják letartóztatásban Szöőr Annát, a Civil Jogász Bizottság volt tagját

Magyar ugar 2020 október 30.
Kafkai abszurdba fordult a patrióta jogász-pszichológus ügye. Szöőr Anna családi vitái fajultak el annyira, hogy jelenleg zaklatás vádjával áll bíróság előtt, nem először. A vád szerint jelenlegi férjét, korábbi házastársát, vele közös gyermekeinek keresztanyját és a család ügyvédjét árasztotta el kéretlen elektronikus levelekkel, üzenetekkel. Bár a védők és egyes szakértői megállapítások szerint még azt sem bizonyítható, hogy egyáltalán Szöőr Anna írta a sérelmezett üzeneteket, mégis tizenkét hónapra fogházba záratná az ügyészség. Bűnismétlés veszélyére való hivatkozással a Budai Központi Kerületi Bíróság idén február 18-án rendelte el a letartóztatását. Kilencedik hónapja tartják fogva, nyolcszemélyes cellában, köztörvényes, köztük életellenes bűncselekmények miatt letartóztatottakkal összezárva (ami persze nem meglepő, letartóztatás esetén bárki bárkivel egy cellába kerülhet - a szerk.). A tárgyalásokra szoros kéz- és lábbilincsben viszik, nem telefonálhat, nem fogadhat látogatókat, és védőinek a szabadlábra helyezését, illetve a kényszerintézkedés enyhítésére benyújtott indítványait rendszeresen lesöprik. "Az új büntetőeljárási törvény szigorúan szabályozza a letartóztatás, mint legszigorúbb kényszerintézkedés alkalmazását. Ezt a kényszerintézkedést csak a legvégső, különösen indokolt esetben rendelhetik el. Ami történik, előrehozott büntetésnek és beismerés, kikényszerítés meg nem engedett eszközének tűnik, olyan jogi nonszensz, amelyet az ügyet ismerő védők széles körének megdöbbenése és értetlensége kíséri" – mondta a PestiSrácok.hu-nak Gaudi-Nagy Tamás, a Nemzeti Jogvédő Szolgálat vezetője, aki Szöőr Anna egyik védője is egyben, Molnár László Zsolt ügyvéd mellett. A jogász-pszichológus érdekében a Nemzeti Jogvédő Szolgálaton kívül a Lovas István Társaság és a Nemzetegyesítő Mozgalom is kiállt a napokban.

László Petra: Ami velem történt, az a XXI. század legjobban megszervezett boszorkányüldözése volt – PS-interjú!

Magyar ugar 2018 november 5.
Nemcsak a korábbi munkáját, hanem kis híján az egzisztenciáját is elveszítette a PestiSrácok.hu operatőre, László Petra, akit a múlt héten jogerősen felmentett a Kúria, amely kimondta, hogy nem rugdosott migránsokat 2015 szeptemberében Röszkén. Kolléganőnk fejére dzsihadisták tűztek ki vérdíjat a nemzetközi szintre gründolt hisztéria legsötétebb időszakában, miközben a hangulatot keltők egy olyan embert – az állítólagos áldozatot – magasztaltak jóságos menekültként, aki a hírek szerint tevékenyen részt vett a kurdok elleni népirtásban Irakban. László Petra portálunknak beszélt arról is, hogy az N1TV vezetésének esze ágában sem volt meghallgatni az ő verzióját, amit ma már megért, hisz a néppártosodás szemfényvesztésével kampányoló, ám valójában balra tolódó Jobbiknak inkább az volt az érdeke, hogy az őrjöngők elé vessék koncnak. László Petra reménykedik, hogy a bűncselekmény hiányában történt felmentő ítéletnek lesz olyan következménye is, hogy az eddig csak hazugságokat terjesztők kénytelenek lesznek egyszer közölni a tényszerű valóságot is az ügyben.