"Élsz a semmiért, vagy meghalsz valamiért? Döntsd el!" - Ezek Andy Vajna legjobb filmjei

‎ 061.hu 2019. január 20. 21:38

Hosszú hollywoodi producerkedése idején Andy Vajna rengeteg játékfilmet, köztük számos felejthetetlen blockbustert és kultfilmet adott a világnak, és több legendás filmsztár köszönheti neki fényes karrierjét. A 74 éves korában, január 20-án elhunyt producerre, az egyik leghíresebb magyarra öt - szerintünk - legjobb filmjével emlékezünk, címünkben a Rambo egyik híres egysorosával.

MP – 061.hu

Az elcserélt gyermek (1980)

Az 1956-ban emigrált filmes szakember, Peter Medak, vagyis Medák Péter neve nálunk éppen annyira ismeretlen, mint amennyire elfeledett ez a remek horrorfilm, amelynek létrejöttében Andrew G. Vajna egy másik későbbi filmmogullal, Mario Kassar oldalán vett részt executive producerként. Medak olyan sorozatokban rendezett epizódokat, mint a Minden lében két kanál, az Alfa holdbázis, az Angyal, a Magnum vagy az Alkonyzóna, az új évezredben pedig a Drót, a Doktor House, a Breaking Bad, valamint a Hannibal-sorozat. Ebben a kiváló atmoszférájú, tökéletes fináléval felnemesített kísértetházas filmben egy korosodó, családjának elvesztése után egy elhanyagolt vidéki ingatlanba költöző zeneszerző (George C. Scott) paranormális élményeit és nyomozását követhetjük nyomon. Martin Scorsese korábban készített egy szubjektív filmes listát a 11 legjobb horrorfilmről, a listán pedig ez a film is szerepelt.

Rambo – Első vér (1982)

Sylvester Stallone az időközben trilógiává bővült Rocky-filmeken kívül nem igazán tudott felmutatni anyagi sikert, amikor a Rambo első, David Morell regényéből készült része újra a csillagok közé röpítette a színészt, a folytatásokkal pedig a nyolcvanas évek legnagyobb akciósztárjává vált Schwarzenegger mellett. Andrew Vajna és Mario Kassar szintén ezzel a produkcióval alapozták meg a jövőjüket, bár Stallone hisztijei miatt alaposan megszenvedtek a sikerért. Érdekes, hogy míg a második részben szinte kiakad a hullaszámláló, az Első vérben mindössze egyetlen ember hal erőszakos halált, és ő sem John Rambo keze által. Ted Kotcheff rendező alkotása ugyanis nem akciófilm, hanem egy látványos akciójelenetekkel flambírozott komor drámai alkotás, amelyben elsősorban a lelki folyamatok ábrázolására esett hangsúly, a Vietnamban vérben és agyvelőben fürdetett, majd dicstelenül hazatért katonákról szól, akiket magukra hagytak a traumájukkal.

Angyalszív (1987)

A Vajna (és Kassar) produceri közreműködésével készült filmek legjobbikában egy kiégett jenki magándetektív, Harry Angelt száll alá az amerikai dél mágikus világába, miután egy rejtélyes pénzember, bizonyos Louis Cyphre megbízásából egy eltűnt énekes felkutatására indul. Ahogy egyre közelebb kerül az igazsághoz, végigjárja a pokol legsötétebb bugyrait: útját vér és halottak kísérik, mindenki, akivel találkozik, hamarosan kegyetlen rituális gyilkosság áldozatává válik. Nem is kérdés, hogy a végső találkozás a Patással csakis balul sülhet el... A brit Alan Parker lélekgyilkos forgatókönyvet írt William Hjosberg Bukott angyal című regényéből, majd pazarul meg is rendezte a matériát. A sűrű atmoszférájú, vad szexjelenetet, rejtett szimbólumokat és horrormotívumokat is szép számban felvonultató okkult noir a két beszélő nevű kulcsfigura közös jeleneteivel, a mára orkká botoxozott Mickey Rourke legjobb alakításával és Robert de Niro zseniális játékával éri el a csúcspontját. Alan Parker jó barátságot ápolt Andy Vajnával, aki később elhívta Budapestre is, és Madonnával meg Antonio Banderasszal leforgatták az Evitát.

Jákob lajtorjája (1990)

Jacobot (Tim Robbins) már évek óta vérfagyasztó rémálmok és látomások gyötrik, arctalan démonok üldözik a városi betondzsungel lenyomasztóbb bugyraiban. Barátnője szerint a rémlátomások lelki problémával magyarázhatóak, amit a férfi egészen addig el is fogad, amíg nem találkozik régi bajtársával, akitől megtudja, hogy őt is hasonló hallucinációktól szenved. Aztán a régi-új cimbora egyszer csak meghal… Andy Vajna produceri felügyelete alatt a vietnami veterán, Jacob Singer pokoljárását bemutató filmjével Adrian Lyne (a Flashdance rendezője, bizony) minden idők egyik legnyomasztóbb és legrémisztőbb, ugyanakkor a vallási szimbólumokat és bibliai utalásokat ízlésesen és mértékkel alkalmazó, a szájbarágós építkezést mellőző pszichohorrorját tette le az asztalra. Mindezt akkoriban, amikor a hollywoodi filmstúdiók biztonsági üzletpolitikájában már csak elvétve jutott tér az acélkemény drámaiságot bátor kísérletezéssel és műfaji játékossággal vegyítő produkcióknak.

Terminátor 2 – Az ítélet napja (1991)

A folytatásokkal mindig nagyokat álmodó James Cameron mesterműve minden idők legjobb folytatása - ha nem a legjobb akciófilmje -, amelyben Schwarzenegger visszabújhatott testreszabott karakterének bőrébe. Élő szövet a fémvázon – hangzik ugye a velős leírás a filmtörténet talán legikonikusabb gyilkológépéről. Még ha maga a T800-as karaktere mára jelentős jellemfejlődésen is esett át, Arnold Schwarzenegger épp ilyen egyszerűen, ilyen ridegen a legjobb. A leszakadt arc alól megcsillanó fémkoponya, a lángok közül kiemelkedő lidércnyomás beleégett a retinánkba, ahogy a második rész mimetikus polialoidjának, a higanyszerű T1000-es modelljének (Robert Patrick) jelenetei is felejthetetlenek. Bár a Terminátor-franchise színvonala egyre süllyed, a “halálosztó” a popkultúra kikophatatlan ikonjává vált. Kevesen tudják, hogy James Cameron eredetileg Lance Henriksent szemelte ki a kiborg szerepére, a Conan, a pusztító forgatásáról épphogy beesett Schwarzi pedig Kyle Reese szerepét játszotta volna el, ám végül az osztrák félelmetes hústömegétől megbabonázva újraosztották a szerepeket.